Papírforma-siker a DVTK ellen

Sima hazai sikerrel hangoltunk a MEVZA négyes döntőjére.

Csapatunk szombaton a nyertelenül sereghajtó DVTK-t fogadta a Folyondár utcában az Extraliga 12. fordulójában. 

A két csapat idénybeli első mérkőzését könnyedén nyertük 3-0-ra Miskolcon, Giannis Athanasopoulos így azoknak adott lehetőséget, akik a Szent Benedek RA ellen kevesebbet játszottak: Vezsenyi Adrienn, Király-Tálas Zsuzsanna, Mária Zernovic, Takács Doroti, Kump Alíz és Papp Orsolya kezdett, a liberó Juhár Dalma volt, az ő társa ráadásul ezúttal nem Bamba Yurika volt, hanem Stankovics Alinda. 

A vendégeknél a megszokott vezetőedző Szabó Évát Leidgeb Noémi helyettesítette. 

Vezsenyi gyorsan három ponttal jelentkezett be, a vendégek pedig elsősorban a mi hibáinkból éltek, a különbség így lassan, de biztosan folyamatosan nőtt a felek között (13-6). A folytatásban tartotta a lépést csapatunkkal a Diósgyőr, de Vezsenyi és Takács ponterős játékának köszönhetően nem kellett izgulnunk, magabiztos különbséggel kerültünk előnybe (25-14, 1-0). 

A második felvonást rengeteg hibával kezdtük, Athanasopoulosnak így hamarosan időt kellett kérnie (8-10). A következő percekben rendezettebben röplabdáztunk, de a nyitásfogadásunk ezen a napon hagyott kívánni valót maga után, így nem tudtunk jelentős különbséget kialakítani (16-14). A hajrához közeledve vált először viszonylag megnyugtatóvá az előnyünk (21-17), és végül ezúttal sem kellett izgulnunk (25-18, 2-0). 

A harmadik etapra beszállt Fábián Fanny és Török Kata, utóbbi Zernovic helyére érkezett. Ezúttal koncentráltabban röplabdáztunk, mint az előző felvonásban, így az elsőben látott különbség alakult ki (17-9). A hajrára jött Yuliya Boyko is, és 66 perc után ünnepelhettük a három pontot (25-15, 3-0). 

Folytatás szerdán és csütörtökön a Közép-európai Liga négyes döntőjében: az első játéknapon 16.30 órakor a Mariborral találkozunk a bécsi Posthallában, másnap a bronzmérkőzés 10.30-kor, a finálé 13 órakor kezdődik ugyanott.  

EXTRALIGA, 12. FORDULÓ 

3
Vasas Óbuda
0
DVTK
(14, 18, 15)

Vasas Óbuda – DVTK 3-0 (14, 18, 15)
Folyondár utca, 150 néző. Vezette: Jámbor T., Villás 

Vasas: Zernovic 7, Papp O. 6, Vezsenyi 18, Takács D. 11, Kump 3, Király-Tálas 1. Csere: Juhár, Stankovics (liberók), Török 5, Fábián 2, Boyko 1. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos 

DVTK: Sylejmani 5, Godó 5, Kiss E. 4, Kalmár 2, Baidiuk 8, Kuzelova 2. Csere: Kundrák, Balogh E. (liberók), Tássia 1, Sitku 1. Megbízott vezetőedző: Leidgeb Noémi 


EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Örülök, hogy a lányok végig koncentráltak maradtak és elvégezték a mára kitűzött feladatot. Gratulálok nekik a győzelemhez.
Giannis Athanasopoulos

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató