Papp: gőzerővel készülünk a szombatra

Válogatott centerünk szerint a karácsonyi szünet után mindenki újult erővel vetette bele magát a munkába.

Már csak két nap van hátra a szezon eddigi legfontosabb mérkőzéséig, a Swietelsky-Békéscsaba elleni Magyar Kupa elődöntő első összecsapásáig. Lányaink két hete erre a találkozóra készülnek, válogatott centerünk, Papp Orsolya pedig bízik abban, hogy vissza tudunk vágni a viharsarkiaknak a novemberi bajnoki vereségért.

"A karácsonyi volt az első nagyobb pihenőnk, ennek szerintem mindenki örült és hasznosan töltötte. A két ünnep között ugyan edzettünk párat, de ott inkább a játéké volt a főszerep, az újév első napjai óta azonban a korábbinál is keményebben dolgozunk és gőzerővel készülünk a kupaelődöntőre" – fogalmazott a 24 éves center.

Elmondta, ő személy szerint örül ennek a mostani helyzetnek, miszerint nem folyamatosan mérkőzéseket játszunk, hanem több időnk van gyakorolni, mert decemberben betegsége miatt három hétig alig edzett, ami eléggé megviselte.

"Nyilván a sok mérkőzésnek is megvan az előnyös oldala, de múlt héten sok erőnléti edzéssel és keményebb, hosszabb labdás gyakorlásokkal tudtunk készülni a szombatra, ami előnyünkre vált. Mondhatom, hogy már mindenki nagyon várja a találkozót, én személy szerint izgatott is vagyok, mert ez lesz a mostani idényben az eddigi legfontosabb meccsünk. Nagyon szeretnénk visszavágni a Békéscsabának a bajnoki vereségért" – jelentette ki Papp.

Saját helyzetével kapcsolatban elmondta, amikor aláírt a Vasashoz, tudta, hogy más szerepe lesz, mint az előző idényben az MTK-ban, de az elmúlt hetekben úgy érzi, "elkezdett belejönni" és egyre inkább tud alkalmazkodni az új helyzethez.

"Volt mélypontom a szezonban, a decemberi tíz nap teljes mozgásnélküliség nem tett túl jót, de minden eddigi játéklehetőségnek nagyon örültem és igyekeztem meghálálni. Bízom abban, hogy a szezon második felében még többször fog rám számítani Giannis, én pedig továbbra is megpróbálok majd élni az eséllyel. Küzdök a helyemért és szeretném a lehető legjobb teljesítményt nyújtani" – zárta centerünk.

A BRSE elleni Magyar Kupa elődöntő első mérkőzése szombaton 17 órakor kezdődik a Folyondár utcában.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató