Kétszettes előnyből még egyenlített a házigazda Kastela, de végül nagy csatában a mienk lett a két pont.
Együttesünk szombat este a horvát OK Marina Kastela otthonában szerepelt.
Juhár Dalma, Ambrosio Melani és Alexandra Malloy nem tartott a csapattal, amely így 12 emberrel szállt szembe a riválissal.
A mérkőzés több, mint egyórás késéssel kezdődött, mivel a csarnokban a miénket megelőző női és férfi bajnoki is ötjátszmásra sikerült.
Giannis Athanasopoulos vezetőedző Stankovics Alinda mellett ezúttal is Takács Dorotit nevezte liberónak. A görög szakember kezdőjét Király-Tálas Zsuzsanna, Mária Zernovic, Yuliya Boyko, Sanja Kalicanin, Ayshan Abdulazimova és Vezsenyi Adrienn alkotta, a liberók ezúttal is folyamatosan cseréltek.
Nagyszerűen kezdtük az összecsapást, és bár mindkét fél játáékába sok hiba csúszott, mi voltunk azok, akik irányítottunk: Boyko hátsó soros támadása után 14-9-re vezettünk. Továbbra is domináltunk támadásban, de sorozatban három hazai pont után edzőnk időt kért (16-19). Sok volt a nyitásfogadási pontatlanság a Kastela oldalán, de ennek ellenére tartották a lépést csapatunkkal, sőt két hibánknak köszönhetően mínusz egyre zárkóztak (21-22), majd egy rossz feladás után a vezetést átvéve szettlabdához jutottak (24-23). Abdulazimova blokkjával fordítottunk, majd második játszmalabdánkat ugyancsak az ő támadásával használtuk ki (25-27, 0-1).
A második etapban a hazaiak vezetőedzője – némileg érthetetlenül – 2-2-nél és 2-3-nál is időt kért, ennek ellenére Vezsenyi jó szerváival növeltük előnyünket (3-6). Ezúttal is szívósan tapadt csapatunkra a Kastela, amely rendkívül kulturáltan röplabdázott (10-11). Sorozatban három ponttal elhúztunk – ezúttal is Vezsenyi nyitott -, majd Boyko ütötte be hatalmas erővel Abdulazimova feladását (13-18). Kalicanin eredményesen blokkolt, majd ászt szervált, ezzel pedig lezárta a lényegi kérdéseket (20-25, 0-2).
A harmadik játszma elején beragadtunk (6-2), Zernovic helyére pedig Török Kata érkezett, nem sokkal később Király-Tálast pedig Fábián Fanny váltotta (10-5). Elvesztettük a mérkőzés fonalát, a nyitásfogadásaink nem voltak túl jók, ebből pedig csak kényszertámadásokat tudtunk építeni (12-7). Papp Orsolyát is bevetette Athanasopoulos, de tovább nőtt a hátrányunk. Mínusz hét után újfent Vezsenyi nyitósorozatával közelítettünk (16-12), de ezzel el is lőttük a puskaporunkat: a Kastela jó játékkal szépített (25-19, 1-2).
A negyedik szettre visszajött Király-Tálas és Kalicanin is, Török azonban maradt. Szörnyen kezdtünk (4-0), három ászt kaptunk az elején, kisvártatva pedig már hatpontos hátrányban voltunk (8-2). Zernovic jött vissza Török helyére, de továbbra sem tudtunk rátalálni az első két szett ritmusára. Közel tíz pontra hízott a csapatok közti különbség, így jöhetett a rövidített felvonás (25-15, 2-2).
Ebben ismét a Kastela rajtolt jobban, de Zernovic és Boyko pontjaival egyenlítettünk (3-3). Fej fej melletti volt a küzdelem, a térfélcserénél eggyel vezettek a hazaiak, a hajrára pedig kétpontos előnnyel fordulhatott a Kastela. A rivális a hajrában úgy tűnt, megnyeri a mérkőzést (13-10), de Boyko három vonalütésével egyenlítettünk, majd ukrán légiósunk újabb pontot szerzett, a mérkőzést Abdulazimova ászával zártuk le (13-15, 2-3).
Folytatás vasárnap ugyancsak a MEL-ben, ugyancsak a Kastela ellen.
——————————————————————————————————————-
Közép-európai Liga, alapszakasz
OK Marina Kastela (horvát) – Vasas Óbuda 2-3 (-25, -20, 19, 15, -13)
Kastela, 30 néző. Vezette: Jakisa, Kovacevic (bosnyákok)
Kastela: Dezulovic 7, Maretic 4, Stanovic 19, Prkacin 13, Kojundzic 26, Vukic 9. Csere: Sain (liberó), Zdilar, Botic. Vezetőedző: Milorad Krunic
Vasas: Boyko 21, Kalicanin 11, Vezsenyi 17, Zernovic 6, Abdulazimova 10, Király-Tálas 2. Csere: Takács D., Stankovics (liberók), Török 1, Fábián, Kump, Papp O. 1. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos
EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Giannis Athanasopoulos: – Ma kétarcú volt a csapatom, amely az első két játszmában remekül játszott, aztán azonban a Kastela remek szervái után nem találtuk támadásban a megoldást. Az ötödik szettben hiába kerültünk a végén nagy hátrányba, 13-10-nél sem veszítettük el a hitünket, és csapatként harcolva a magunk javára tudtuk fordítani az összecsapást. Gratulálok a játékosaimnak, mert ezek a meccsek tesznek minket erősebbé.