Győzelem a bajnok ellen

Nagyszerű játékkal, négy szettben kerekedtünk a Fatum-Nyíregyháza fölé.

Csapatunk az Extraliga harmadik fordulójában a bajnoki és Magyar Kupa-címvédő Fatum-Nyíregyháza csapatát fogadta a Folyondár utcában.

Vezetőedzőnk – Ambrosio Melanit leszámítva – minden röplabdázójára számíthatott a mérkőzésen, és a túloldalon sem volt sérült vagy beteg. A nyírségieknél a csapatkapitány Ana Tiemi és Dékány Bernadett személyében jó ismerősöket köszönthettünk: mindketten tagjai voltak a 2018-as bajnok, 2019-es kupagyőztes Vasasnak.

Giannis Athanasopoulos kezdőjét Király-Tálas Zsuzsanna, Török Kata, Yuliya Boyko, Ayshan Abdulazimova, Kalicanin Sanja és Alexandra Malloy alkotta.

Fantasztikus, rangadóhoz méltó hangulatban és játékkal kezdődött az összecsapás, nálunk Abdulazimova, a túloldalon Pintér Andrea volt a fő pontfelelős. Előbbi ászával kettővel vezettünk (9-7), majd hiába kért Malloy támadásai között időt a vendégeket edző Németh Szabolcs, előnyünk tovább nőtt (14-9). Tanítványai többet rontottak, mint a mieink, így a tréner hamarosan ismét magához rendelte őket (17-12). Együttesünkben több kiváló egyéni teljesítmény is akadt, ez pedig a jó csapatmunkával párosulva sima szettgyőzelmet ért (25-16, 1-0).

A második játszmát pontosabb röplabdával kezdte a rivális (3-6), de néhány remek blokkal és kivédekezett támadással 11-nél kiegyenlítettünk. Sorozatban három nyírségi pont után Athanasopoulos időt kért, mert ezekben a percekben a vendégek kényszerítették csapatára akaratukat. Pillanatok múlva, 12-17-nél Mária Zernovic váltotta Törököt, de a következő pont is a Fatumé lett. A Nyíregyháza egyre jobb játékkal rukkolt elő, és bár a hajrában – melyben végig négy-ötpontos hátrányban voltunk – mindkét csapat sokat hibázott, megérdemelten egyenlített (18-25, 1-1).

A harmadik felvonás elején három ponttal megléptek a vendégek, de Boyko támadásával és blokkjaival fordítottunk (10-8). Ismét közönségszórakoztató volt a találkozó, mindkét csapat hatékonyan támadott, Király-Tálas ászai után pedig Németh feladót cserélt (13-9). Állva hagytuk a riválist (16-9), de három hibánk után Athanasopoulosnak volt mondanivalója (17-13). Az intelmek használtak, egy újabb nagyszerű sorozattal összesítésben ismét vezettünk (25-15, 2-1).

A negyedik etap Malloy jó nyitásaival kezdődött (4-1), hamarosan pedig Németh kért időt. Radosovát Dékány váltotta (10-5), de Malloy és Kalicanin blokkjaival tovább nőtt az előnyünk. A jó fogadásokból felépített gyors támadójátékunkat nehezen tudta lekövetni a nyírségi együttes (14-7), így tartottuk a különbséget. A hajrá is ekkora Vasas-előnyről indult, és mivel a Fatum nem tudott újítani, legyőztük a címvédőt, amely legutóbb egy évvel ezelőtt veszített tétmérkőzést (25-16, 3-1)!

Folytatás szerdán 19 órakor újfent a Folyondár utcában, ahová a Közép-európai Ligában a Maribor látogat.

———————————————————————————————————————

Extraliga, alapszakasz, 3. forduló:
Vasas Óbuda – Fatum-Nyíregyháza 3-1 (16, -18, 15, 16)
Folyondár utca, 233
néző. Vezette: Adler, Szabó P.

Vasas: Boyko 19, Kalicanin 8, Malloy 12, Török 5, Abdulazimova 9, Király-Tálas 5. Csere: Juhár (liberó), Zernovic 1, Fábián, Vezsenyi 1, Kump. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

Nyíregyháza: Radosova 8, Bodovics 2, Burazer 11, Vasileva 15, Pintér 8, Ana Tiemi 3. Csere: Tóth F., Tóth D. (liberók), Dékány 1, Vajda 3, Glavinic 1, Francesco 1. Vezetőedző: Németh Szabolcs

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Giannis Athanasopoulos: – A második szettet leszámítva, amikor visszaesett a koncentrációnk és buta hibákat követtünk el, maximálisan elégedett vagyok a csapattal, mert a lányok a taktikát rendkívül fegyelmezetten betartva, bátran röplabdáztak. A nyitásainkkal kényszertámadásokra késztettük a riválist, ami után sok lehetőségünk adódott. Ez döntő volt, de a blokkvédekezésünk és a mezőnymunkánk is kiemelkedett. Megmutattuk, milyen játékra vagyunk képesek.

Németh Szabolcs: – Egy év után szenvedtünk vereséget. Úgy gondolom, az elmúlt időszak teljesítményére büszkék lehetünk. Minden csapat életében van egy holtpont, ezen most nekünk is át kell esnünk. A mai mérkőzésen nagyon jól játszott a Vasas, mi pedig nem találtuk a ritmust. Vállalom a felelősséget a csapat nevében. A Folyondár csarnok közönsége fantasztikus hangulatot teremtve szinte belehajszolta a hazai játékosokat a győzelembe.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató