Indul a szezon!

A Közép-európai Ligában az osztrák Schwechat vendégei leszünk szerda este.

Sarlós Márton ügyvezető szerint bár mint minden sorozatban, a női röplabda Közép-európai Ligában (MEL) is szeretne jól szerepelni a Vasas Óbuda csapata, nem az eredményesség az újbóli indulásunk elsődleges célja.

Az előző idényben bronzérmes csapatunk első embere a MEL szerdai, bécsi rajtja előtt azt mondta, ez utóbbi is az oka, hogy már most, a felkészülési időszakban lejátsszuk első mérkőzésünket a regionális bajnokságban.

"Új vezetőedzőnk, a görög Giannis Athanasopoulos kérése volt, hogy minél több mérkőzést játsszunk, ezt pedig én is tudtam támogatni. Kíváncsi vagyok, hogy az évekkel ezelőtt tapasztaltakhoz képest milyen irányba mozdult el a MEL, amelyet továbbra is pozitív kezdeményezésnek gondolok" – fogalmazott a mostani idényben osztrák, szlovén és horvát csapatokat felvonultató bajnokságról Sarlós Márton.

Marci kiemelte, jelenleg a négy hete együtt készülő keret játékának csiszolása, minden játékos mérkőzésben tartása, illetve a magyar sorozatokra, valamint a CEV Kupára való megfelelő felkészülés van a fókuszban.

"Nem az eredmény az elsődleges, de így is szeretnénk jól szerepelni" – zárta az ügyvezető.

A hatcsapatos liga alapszakaszában a klubok oda-visszavágós rendszerben körmérkőzést játszanak egymással, innen az első négy jut a februári négyes döntőbe.

CSapatunk számára eredetileg két és fél hete rajtolt volna a sorozat, ám akkori ellenfelünk, a horvát Kastela koronavírus-fertőzések miatt lemondta a találkozókat.

Legutóbb a 2017/18-es idényben szerepeltünk a MEL-ben, amelyben a 2016-ban szerzett bronzérem a legjobb eredményünk.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató