A Kaposvár hármo szettben győzött a negyedik mérkőzésen a Folyondár utcában.
Csütörtökön az Extraliga bronzmérkőzésének negyedik felvonásán a Kaposvár látogatott a Folyondár utcába.
Az első két összecsapáson egyaránt a hazai pályán játszó együttes diadalmaskodott, hétfőn azonban elvettük a somogyiak pályaelőnyét, így egy újabb győzelem már a bronzérmet jelentette volna együttesünknek.
Jakub Głuszak vezetőedző továbbra sem számíthatott Ambrosio Melanira, a lengyel szakember nem változtatott az előző összecsapáson győztes kezdőhatosán, amelybe ezúttal is Sanja Kalicanint, Ema Strunjakot, Török Katát, Mária Zernovicot, Fábián Fannyt és Sanja Popovic-Gammát nevezte, a liberó Juhár Dalma volt.
Az első hosszú labdamenetre 5-4-ig kellett várni, ezt a vendégek nyerték, Gluszak pedig három labdamenettel később időt is kért (5-8). Két ponttal később Zernovic ütése a liberó kezéről rendkívül szerencsésen az alapvonalunkra pattant (5-10), de Fábián ászával kettőre zárkóztunk (10-12). Fantasztikusan mezőnyözött mindkét csapat, Kalicanin ászával 14-nél egalizáltunk, de támadásban nem igazán voltunk hatékonyak, így ismét néggyel meglógott a Diamant (15-19). Jött Windisch Kinga és Sila Caliskan, de így is hat pontot szerzett egymás után a Kaposvár. Zernovic nyitásaival és blokkjaival, valamint a csereként beállt Kiss Gréta szerváival egyre zárkóztunk (22-23), de ezután már nem szereztünk pontot (22-25, 0-1).
A második szettre is lendületben maradtak a vendégek, Strunjakot így Aikaterina Giota váltotta (2-5). Nagyobb átütő erő volt a Kaposvárban, amely precízebben is röplabdázott, futottunk csak az eredmény után (5-10). Támadási hatékonyságban épp hogy elértük a húsz százalékot, így Gluszak feladó posztra Caliskant, illetve Zernovic helyére Kisst küldte be (6-12). Ettől némileg új színt kapott a játékunk (14-16), de amikor felcsillant a remény, hibáztunk hármat… A Kaposvár köszönte szépen és egy játszmára került a győzelemtől (19-25, 0-2).
A harmadik etapra maradt Giota, de visszajött Zernovic és Fábián. Nagyon nem találtuk a megfelelő ütésirányokat, a kiválóan mezőnyöző, Király-Tálas Zsuzsanna által remekül irányított Kaposvár ránk erőltette akaratát, mi pedig megint csak futottunk az eredmény után (3-7). Ismét jött Kiss és Caliskan, de Gluszaknak másodszor is időt kellett kérnie. Lányaink küzdőszellemére nem lehetett panasz, de Adela Heliccsel nem bírtunk: a kaposvári átló vezére volt csapatának (9-16). A hajrában Takács Dorotit és Mihály Dorkát is bevetette Głuszak, de ezen az estén a Kaposvár volt a jobb csapat, amely megérdemelten győzött (16-25, 0-3).
A párharc vasárnap, Kaposváron zárul az ötödik mérkőzéssel.
—————————————————————————————————–
EXTRALIGA, A 3. HELYÉRT, 4. MÉRKŐZÉS
Vasas Óbuda – 1.MCM-Diamant Kaposvár 0-3 (-22, -19, -16)
Folyondár utca, zárt kapu. Vezette: Bátkai-Katona, Halász T.
Vasas: Zernovic 7, Kalicanin 6, Popovic-Gamma 13, Török 6, Strunjak, Fábián 2. Csere: Juhár, Mihály (liberók), Caliskan, Windisch, Kiss G. 1, Takács D. 1. Vezetőedző: Jakub Głuszak
Kaposvár: Király-Tálas 3, Matic 10, Bodovics 5, Helic 18, Klisura 13, Kump 7. Csere: Szpin (liberó), Szedmák. Vezetőedző: Sasa Nedeljkovic
EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Jakub Głuszak: – Gratulálok a Kaposvárnak, amely nagyon jól megszervezte ma a blokkvédekezését. Nem voltunk elég agresszívak, nem tudtuk befejezni a labdameneteket, teljesen máshogy játszottunk, mint az előző két meccsen. Jön az ötödik találkozó, amire igyekszünk a lehető legjobban felkészülni, teljesen más hozzáállással kell pályára lépnünk. Elnézést kérek a szurkolóinktól, hogy ma ilyen teljesítményt nyújtottunk.
Sasa Nedeljkovic: – Látszott, hogy mindent megtettünk, hogy ne legyen vége a sorozatnak. Nagyon melyről merítettünk energiát a mai találkozóra. Magas koncentrációval és fegyelemmel játszottunk végig. Semmivel sem vagyunk lélektanilag előrébb a Vasasnál. Vasárnap következik a mindent elődöntő mérkőzés, amire folytatjuk a felkészülést. Gratulálok a csapatomnak.