Török feladónk elmondta, gőzerővel készülnek az Újpest elleni második összecsapásra
Alaposan van ideje felkészülni női röplabdacsapatunknak az UTE elleni bajnoki negyeddöntő második mérkőzésére, hiszen az első, múlt csütörtöki találkozó után nyolc nap áll a rendelkezésünkre a pénteki találkozóig.
Ezt igyekszik is maximálisan kihasználni a Jakub Gluszak vezette szakmai stáb, hiszen ezt követően futószalagon követik egymást a találkozók, ugyanis jövő vasárnapig le is zárul a párharc.
"Az első mérkőzés után a pihenésé volt a főszerep, de szombat óta gőzerővel készülünk a második mérkőzésre. Tudjuk, hogy ez a szezon legfontosabb periódusa, a taktikai előkészületek mellett a technikai edzéseken is nagy hangsúly van" – mondta honlapunknak Sila Caliskan, együttesünk januárban szerződtetett irányítója.
A 24 éves feladó az UTE ellen remekül játszott, ráadásul a vendégek első mérkőzéslabdájánál több óriási mentést is bemutatott, nagyban hozzájárulva a győzelmünkhöz.
"Nagyot harcoltunk az első összecsapáson, a tapasztalatunk is segített kivívni a győzelmet. A magam részéről igyekeztem mindent megtenni a csapatért, amelyre nagyon büszke vagyok, mert a végsőkig kitartottunk és mindent otthagytunk a pályán" – fogalmazott Caliskan.
Török légiósunk a pénteki, második összecsapásra előre tekintve azt mondta, a győzelem egyik kulcsa a nyitásunk lesz, ugyanis nagyon fontos, hogy jól és hatékonyan szerváljunk, mert az első meccs egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy le kell lassítanunk a lila-fehérek játékát.
"Emellett fontos lesz, hogy ezúttal is betartsuk a megbeszélt taktikát" – tette hozzá Sila.