Kétszettes hátrányból fordítottunk a Mincsanka Minszkkel szemben
Kedden szezonbeli második nemzetközi kupamérkőzésünkön léptünk pályára a szerbiai Obrenovacban a fehérorosz Mincsanka Minszk ellen.
Ellenfelünk az orosz bajnokságban szerepel, a koronavírus miatt október-novemberben egy hónapig nem játszott, ám nemrégiben megszerezte első győzelmét a ligában, amelyben így is az utolsó helyen áll.
Jakub Głuszak vezetőedző Takács Doroti, Mária Zernovic és Ambrosio Melani játékát volt kénytelen nélkülözni.
A lengyel szakember Jennifer Noguerasszal, Török Katával, Kiss Grétával, Sanja Kalicaninnal, Ema Strunjakkal és Sanja Popovic-Gammával kezdett, a liberó Juhár Dalma volt.
A mérkőzés első labdamenetei nem rólunk szóltak, sokat rontottunk, a minszkiek pedig tökéletes nyitásfogadással hamar négypontos előnyhöz jutottak (3-7). Ema Strunjak blokkja után már csak egy volt a hátrányunk, de amikor megint elkezdtünk hibázgatni, Gluszak időt kért (10-13). A remekül játszó Kiss Gréta ászával megint visszajöttünk mínusz egyre, de ezt megint két rontás követte. Hullámzó volt a játékunk, a Minszk stabilabban röplabdázott, ám mivel több extra pontot szereztünk riválisunknál, a végjátékra ismét visszakapaszkodtunk (19-20). A folytatásban nem termett sok babér, a minszkieké lett a nyitószett (21-25, 0-1).
A második felvonás elején nálunk volt az előny, összeszedettebben röplabdáztunk, mint egy játékrésszel korábban (10-8). Markevics támadása után vezetett először a Minszk, egy ásszal később pedig Gluszak időt kért (11-13). Nagyon beragadtunk egy állásba, az ellenfél feladója alaposan megszervált minket (11-16), így vezetőedzőnk kettős cserére szánta el magát. A folytatásban – bár kilábaltunk a hullámvölgyből – tartotta előnyét az egyik centerét sérülés miatt elveszítő Mincsanka, amely így 55 perc után kétszettes előnybe került (19-25, 0-2).
A harmadik játszmát Fábián Fannyval kezdtük, de mivel a nyitásfogadásunk akadozott, ismét minszki előnyt mutatott az eredményjelző (2-6). Hamarosan visszatért Nogueras, hatpontos hátrányról pedig háromra kapaszkodtunk vissza (9-12). Popovic-Gamma támadásaival gyakorlatilag a semmiből egalizáltunk (13-13), majd egy újabb pontot érő akciójával a vezetést is átvettük (15-14). Lányaink nagyszerű küzdése és jó nyitásai azt jelentették, hogy hárompontos előnnyel várhattuk a hajrát (19-16), amelyet be is húztunk, ezzel szépítettünk (25-20, 1-2).
A negyedik felvonást ismét nem kezdtük jól, a minszkiek több remek blokkot is bemutattak (2-6), bennünk Popovic-Gamma jó támadásai tartották a lelket. Strunjak ászával gyorsan egyenlítettünk (7-7), majd vezettünk is, a minszkieknek így második időkérésüket is el kellett használniuk (15-13). Sorozatban három Mincsanka-pont után Gluszak is hasonlóan cselekedett, a hajrá pedig egálról kezdődött (17-17). Sanja Kalicanin kiosztott két nagy blokkot (21-18), és bár a végén egyre is felzárkózott a Minszk, Strunjak sáncával egyenlítettünk (25-22, 2-2).
A rövidített játszma eleje kiegyenlített küzdelmet hozott, a térfélcserénél Strunjak jó nyitásaival három ponttal vezettünk (8-5). Egy ponttal később (9-5) nem gondoltuk, hogy Gluszaknak hamarosan megint meg kell nyomnia a csengőt (9-10), az intelmek után pedig megint mi vezettünk (12-11). Kalicanin hatalmas blokkot osztott ki, a pontot az i-re pedig – második mérkőzéslabdánknál – Ema Strunjak sánca tette fel (16-14, 3-2).
Bajnoki és Magyar Kupa-címvédő csapatunkra szerdán a házigazda OK Tent Obrenovac vár a negyeddöntőben.
——————————————————————————————————————-
CEV KUPA, NYOLCADDÖNTŐ
Vasas Óbuda – Mincsanka Minszk (fehérorosz) 3-2 (-21, -19, 20, 22, 14)
Obrenovac, zárt kapu. Vezette: Ristovski (északmacedón), Balandzic (szerb)
Vasas: Török 12, Kalicanin 8, Popovic-Gamma 36, Kiss G. 11, Strunjak 12, Nogueras 2. Csere: Juhár (liberó), Fábián, Windisch. Vezetőedző: Jakub Głuszak
Minszk: Barisevics 6, Kananovics 3, Markevics 12, Stoliar 14, Sztyepanenko 21, Szmirnova 14. Csere: Panyaszenka (liberó), Vakulka, Beksa 5, Lapato 1, Ljabljodkina. Vezetőedző: Sztanyiszlav Szalikov
EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Jakub Gluszak: – A sérültjeinkért, betegeinkért is küzdöttünk ma, szeretném nekik ajánlani a győzelmet. Megmutattuk, hogy amikor koncentrálunk és nagy szívvel röplabdázunk, akkor mire vagyunk képesek. Örülök, hogy a lányok megmutatták, milyen az igazi csapatmunka. Megkapták érte a jutalmat.