A vártnál könnyebben nyertük az első mérkőzést a Balaton-parton.
Csütörtökön az októberről elhalasztott, balatonfüredi Szent Benedek RA elleni idegenbeli mérkőzést pótoltuk.
Jakub Głuszak vezetőedző Tettamanti Virágra és Takács Dorotira a vírushelyzet, míg Mária Zernovicra egy sajnálatos sérülés miatt nem számíthatott: szlovák válogatott ütőnk hüvelykujja az egyik edzésen eltört, így ebben a naptári évben már nem játszhat. Ott volt ugyanakkor már közel teljes értékű harcosként Windisch Kinga, és Stankovics Alinda is a csapattal tartott.
Głuszak a kezdőcsapatba Jennifer Noguerast, Török Katát, Kiss Grétát, Ema Strunjakot, Ambrosio Melanit és Sanja Popovic-Gammát nevezte, a liberó Mihály Dorka volt.
A fürediek hosszú kihagyás után alig egy hete kezdték újra a bajnokságot, de a mieinken is látszott a kihagyás, így fej fej melletti állással, nem túl pörgős mérkőzés kezdett kibontakozni (7-7). Török és Popovic-Gamma szerezte pontjaink nagy részét, Milodanovic Andrea Kiss Gréta okos megoldása után kért időt (12-15). Nyitásfogadásban egyre többet bizonytalankodtak a hazaiak, de amikor mínusz ötről kettőre zárkóztak, Głuszak feladót cserélt (17-19). A hajrá a mi szánk íze szerint alakult, így 25 perc elteltével vezettünk (19-25, 0-1).
Popovic-Gamma ásza adta meg az alaphangot a második játszmának, amelyre visszatért Nogueras. Sokkal életerősebben röplabdáztunk, mint korábban, Milodanovic csapata hétpontos hátrányánál kért időt (1-8). Ezt követően összeszedettebbé vált a fürediek játéka, de csapatkapitányunk remek nyitásaival ismét megnyugtató előnyre tettünk szert (8-17). Fábián Fanny mellett ezúttal Windisch Kinga is beállt (9-18), magabiztosan dupláztuk meg az előnyünket (12-25, 0-2).
A harmadik etap elején megint kapitányunk szerválta meg a riválist, de minden játékosunknak voltak nagyszerű megmozdulásai (3-10). Olykor szórakoztató játékkal is előrukkoltunk már, lányaink egyre jobban élvezték, hogy ismét játszhatnak, a füredieknek pedig csak felvillanásai voltak (9-15). A hajrára ismét jött Fábián, majd Windisch, az utolsó pontra pedig Stankovics is, csapatunk pedig bő egy óra után három pontot ünnepelhetett (14-25, 0-3).
Bajnoki és Magyar Kupa-címvédő csapatunk pénteken ugyanitt játssza a következő mérkőzését, ismét a balatonfürediek ellen.
—
EXTRALIGA, 3. FORDULÓ
Szent Benedek RA – Vasas Óbuda 0-3 (-19, -12, -14)
Balatonfüredi Sport és Szabadidő Központ, zárt kapu. Vezette: Vári, Árpás
SZBRA: Vukoja, Valdez 4, Szerényi, White 11, Dimitric 1, Vacsi 4. Csere: Baksa, M. Skoric (liberók), N. Skoric 3, Zen 3, Bleicher N., Herbin-Baker 1. Vezetőedző: Milodanovic Andrea
Vasas: Popovic-Gamma 17, Kiss G. 11, Strunjak 7, Nogueras 2, Török 13, Ambrosio 6. Csere: Mihály D. (liberó), Fábián 1, Windisch 2, Stankovics. Vezetőedző: Jakub Głuszak
EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Milodanovic Andrea: – Nem ezt vártam a csapatomtól, de valahol megérte, hogy ez ma így sikerült, hiszen a kezdő liberóm és az egyik négyes ütőm is hiányzik, a helyükön pedig nagyon fiataloknak kell helyt állni. Örülök annak, hogy a Vasas így játszott, mert ezt is meg kell tapasztalni. Van olyan játékosom, aki azért nem fog aludni, mert Sanja Gamma kezéről kiütött egy labdát, lesz, aki meg azért, mert alaposan kiszerválta. Nehéz időszakon vagyunk túl, holnap új nap, új mérkőzés következik, nem szabad félnünk senkitől. Rengeteg munka vár még ránk.
Jakub Gluszak: – Hosszú szünet után végre ismét meccset játszhattunk, és bár a találkozó előtt kicsit féltünk – és az első szett első felében idegesek is voltunk –, szépen fokozatosan elkezdtünk önbizalommal, a taktikát betartva, támadásban türelmesen röplabdázni. Elégedett vagyok a mutatott játékkal, büszke vagyok a játékosaimra. Három hét kihagyás után persze sok mindenben kell még előre lépnünk, de remélem, fogjuk tudni tartani ezt a formánkat.