Ezúttal mi domináltunk a Kaposvár elleni edzőmérkőzésen
Pénteken ismét összecsaptunk a Kaposvárral, nálunk a hiányzók száma és személye – Jennifer Nogueras, Sanja Popovic-Gamma – megegyezett az egy nappal korábbival, a túloldalon viszont ezúttal nem volt ott a Folyondárban a válogatott feladó, nyáron férjhez ment Király-Tálas Zsuzsanna, a helyén a fiatal Kalmár Viktória irányított.
Ezúttal a somogyiakhoz hasonlóan Gluszak is „normál” edzőmeccset játszatott a tanítványaival, azaz ugyanabban a felállásban szerepeltünk végig. A mérkőzés előtti videózás megtette hatását, lányaink sokkal összeszedettebben, blokkban és mezőnyben pontosabban dolgozva nyerték meg az első felvonást. A másodikban is tartottuk a színvonalat, és bár a somogyiak többször is visszazárkóztak többpontos hátrányból, az újabb részsikerünk nem volt kérdéses.
A harmadik etapban a cserék ellenére továbbra is kézben tartottuk az irányítást, ötletesen, jól védekezve, rengeteg különböző támadási variációt előhúzva „megnyertük” a normál játékidőt. A ráadásként lejátszott negyedik szettben sem változott mérkőzés képe, és összességében megérdemelt, sima győzelmet arattunk.
Ezúttal is fontos azonban kiemelni, hogy az eredmény másodlagos, egy jól felkészített, erős ellenféllel szemben felmérhettük, hol tartunk. Folytatás jövő héten Békéscsabán, a BRSE vendégeként, a kaposváriaknak pedig köszönjük a mérkőzéseket!
———————————————————————————————–
Vasas Óbuda – 1. MCM-Diamant Kaposvár 4-0 (22, 19, 20, 19)
Vasas: Fábián 4, Zernovic 11, Ambrosio 6, Windisch 14, Török 9, Kalicanin 3. Csere: Juhár, Mihály (liberók), Takács D. 10, Strunjak 7, Kiss G. 5, Tettamanti 7. Vezetőedző: Jakub Głuszak
Kaposvár: Kalmár 3, Matic 6, Bodovics 2, Helic 8, Klisura 6, Djuric 13. Csere: Szpin, Hegyi, (liberók), Szedmák 8, Szűcs K. 9, Kump 2. Vezetőedző: Sasa Nedeljkovic