Takács Doroti a Vasasban folytatja

A szombathelyi születésű, 22 éves négyes ütő az MTK Budapesttől érkezik csapatunkhoz

Az elmúlt két idényben a városmajoriak csapatkapitányaként tört borsot az ellenfele orra alá, a 2020-2021-es szezonban viszont már a Vasas Óbuda sikeréért küzd Takács Doroti. A nyitásfogadó-ütő három év után döntött a váltás mellett, az alábbiakban a vele készült interjúnkat olvashatjátok.

"Pár éve egyszer már adott volt a lehetőség arra, hogy a Vasasba igazoljak, ám akkor részben rajtam kívül álló okok miatt ez nem jött össze. Hozzáteszem, akkor tán még nem is álltam készen erre, de most eljutottam oda, hogy a röplabdás-pályafutásomból az hiányzik, hogy egy nagycsapatnál igazán kipróbálhassam magam. Így aztán amikor Marci megkeresett, nem sokat gondolkodtam, hamar igent mondtam” – mondta Doroti honlapunknak.

A fiatal, már a magyar válogatott keretébe is meghívott játékos a vasi kezdetek után három évet töltött a GRC-ben, majd újabb hármat a fővárosban. Előbbi együtteshez fiatalon, még középiskolásként, egy hirtelen döntés apropóján került.

"Fogalmam sem volt, kik lesznek a csapattársaim, de utólag nem bánom. Ha ez akkor nem történik meg, valószínűleg most nem tartanék itt.  A háromból az első két szezon remek volt, a harmadikra elsősorban az iskola miatt kellett ottmaradnom. Az MTK-s időszakomat egy vállműtéttel kezdtem, az első félévben nem tudtam játszani, de akkor nagyon sok röplabdát láttam a pályán kívülről, ami ugyancsak fontos tapasztalatszerzés volt. Volt bennem némi para, hogy ilyen kihagyás után hogyan tudok majd visszatérni, főleg, hogy egy új együttesnél volt ez a belépőm, de aztán minden jól alakult” – fogalmazott az ütőjátékos.

Az elmúlt idényeivel kapcsolatban kiemelte, neki nem volt gondja Tóth Gábor sok munkával járó edzéseivel – még ha „nem is volt minden nap buli” –, mert fiatalon kell annyit dolgozni, hogy aztán azt kamatoztatni lehessen. A csapatkapitányi tisztség „annyira nem feküdt neki”, főleg az elején, de abból a szempontból szerencséje volt, hogy Tóth Gábor rendet tartott, így nem voltak nagy lázadások, nem volt nehéz dolga.

A Vasassal szembeni mérkőzésekről elmondta, mindig is plusz motivációt jelentett neki, ha egy jobb csapat ellen léphetett pályára, most pedig a Bajnokok Ligája szereplés az, ami talán a legnagyobb motivációt jelenti.

"Sokakat ismertem már korábbról, így nagy meglepetés nem ért, inkább az okozott némi izgalmat, hogy három év után kerültem egy teljesen új közösségbe, illetve most először lesz külföldi edzőm, kíváncsian várom, milyen lesz” – nyilatkozta az önkéntes folyondáros edzésekről, amelyeken ő is részt vett.

Céljaival kapcsolatban azt mondta, várja, hogy olyan csapatban is kipróbálja magát, ahol sok húzóember között kell megmutatnia magát, és ahol minden edzésen meg kell küzdenie már a csapatba kerülésért is.

"Ahogy folyamatosan erősödött a bajnokság, úgy éreztem egyre inkább azt, hogy az MTK-ban már nem vagyok elég. Sokszor volt, hogy amikor nem ment a játék, nagyon kellett volna még valaki, aki úgy igazán húzni tudja a csapat szekerét. Vonzó, hogy nagy versenyhelyzet lesz a posztomon és keményen kell majd edzenem, hogy játéklehetőséghez jussak. Van, hogy az előrelépéshez bizonyos dolgokban kettőt vissza kell lépni, az pedig nem fog zavarni, ha nem fogom minden meccs minden pillanatát a pályán tölteni. ­Nem kedvetlenít el, ha nem játszom, sőt, inkább még motiváltabbá tesz” – zárta Takács Doroti.

"Doroti szerződtetéséhez négy évvel ezelőtt már nagyon közel álltunk egyszer, örülök, hogy csatlakozik hozzánk. Nagyon stabil játékos, sokat fejlődött az elmúlt években az MTK-nál, nem véletlenül volt nem csak húzóembere, de csapatkapitánya is a kék-fehéreknek. Sokat várunk tőle és ő is nagyon motivált, biztos vagyok benne, hogy fontos láncszeme lesz csapatunknak" – nyilatkozta Sarlós Márton, a Vasas Röplabda Kft. ügyvezetője új játékosunkról.

Fotók: MTK Budapest

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató