Tizenöt éves az első modernkori arany

Tizenöt éve, 2005. május 9-én szerezte meg második bajnoki címét női röplabdacsapatunk. Az 1989-es aranyérem után sokat vártak a játékosok és a szurkolók is az újabb elsőségre, amelyet 0-2-es hátrányból felállva az addig gyakorlatilag egyeduralkodó Nyíregyháza ellen sikerült megszerezni. Ez volt az első 'modernkori' Vasas-arany, amely után páratlan sikersorozat vette kezdetét, együttesünk évről-évre szállította az érmeket.

Az akkori együttesből négy kulcsszereplő, az akkor elsőéves vezetőedző Jókay Zoltán, a csapatkapitány Nyári Virág, a liberó Vatai Gabriella, illetve a center Pék-Tormási Orsolya segítségével emlékszünk vissza a történtekre, de megszólal a Vasas Szurkolói Klub elnöke, Kálmán Zoltán 'Töfi' is, aki elmondta, nekik a lelátón mit jelentett ez az aranyérem.

"Nagyon rég volt az a szezon, bizonyos részei egész élénekn megvannak, bizonyosak pedig homályosak, még úgy is, hogy az volt az első idényem vezetőedzőként. A társaságot ismertem, hiszen előtte Ratimorszky Károly mellett másodedzőként dolgoztam, illetve sokan voltak a keretben abból a juniorválogatottból, amellyel szép sikereket értünk el" – mondta megkeresésünkre a Vasast ezt követően majd 15 évig irányító Jókay Zoltán, a Pénzügyőr férficsapatának vezetőedzője.

"Nagy lendülettel, elszántsággal és motivációval fogtunk neki annak az évnek, tehetséges társaság volt, csaupa magyar játékossal, csak az apróságokat kellett helyrerakni, amit Borkovits Zolival, az akkori másodedzőmmel meg is tettünk. Igyekeztük a lányokat kiszakítani a korábbi edzésrutinjukból, más módszerrel dolgoztunk, mint azelőtt, a játékosok pedig vevők voltak az új gondolatokra, új taktikai elemekre és a szerkezeti váltásra is. Bizton állíthatom, hogy az akkori edzésmódszereink úttörők voltak Magyarországon" – magyarázta Jókay, aki szerint a legnagyobb kihívást az okozta, hogy Meléndez-Pál Beáta személyében egy mindössze 18 éves feladóra bízta a csapat irányítását.

"Nem volt könnyű a szezon és a bajnoki döntő sem, ráadásul kifejezetten szörnyen kezdtünk, de aztán hosszas hitegetés és sok beszélgetés árán átszakadt a gát és sikerült megfordítani a döntőt. Ebben az évben kezdett el velünk dolgozni Tóvári Zsuzsanna sportpszichológus is, abban is biztos vagyok, hogy mi voltunk az első röplabdacsapat, aki ilyen szakembert alkalmazott. Rengeteg segített a lányoknak is és nekem is, és bár a szezon elején nem igazán voltak kimondott nagy céljaink, az idény közben megjött az étvágy" – jelentette ki a szakember.

A fináléban történtekkel kapcsolatban kifejtette, a Folyondárban minden mérkőzés előtt csapatilag és egyenként is beszélgettek a játékosokkal, és a fő csapás végig az volt, hogy meg tudják csinálni, meg tudják nyerni a döntőt.

"Bevallom, magára a mérkőzésre nem igazán emlékszem, de az tisztán megvan, hogy a lefújás, illetve az első hatalmas öröm után Zolival leültünk a fal mellé és fújtunk egy nagyot, hogy igen, megcsináltuk. Arra is emlékszem, hogy a szurkolók pezsgővel locsoltak minket, és egészen döbbenetes volt, milyen tömeget mozgattunk meg az ötödik meccsre. A Vasas-tábor régóta ki volt éhezve a sikerre, rengeteg új szurkolót szereztünk, sokan szerették meg akkor a csapatot és a röplabdát. Nem mellesleg nekem is jó visszaigazolás volt a szezon, mert bebizonyosodott, hogy a munkámnak és a röplabdáról alkotott elképzelésemnek van eredménye" – nosztalgiázott tovább Jókay.

Meglátása szerint Fördős László akkori szakosztályvezető tizenkilencre húzott lapot a kinevezésével, hiszen korábban szinte csak fiúkkal vagy az utánpótlásban dolgozott, de a hazárdjáték bevált és működött.

"Már Karcsi bácsi idejében volt egy kép a fejemben arról, mit és hogyan kellene, lehetne esetleg kicsit másként csinálni, volt a fejemben egy kialakult kép erről, nagyon boldog voltam, hogy apró kis részletekből sikerült összeraknunk egy ilyen szezont, ilyen teljesítményt" – mondta egykori vezetőedzőnk.

A bajnoki cím megszerzése után nyolc nappal a salgótarjáni kupadöntőn volt jelenése az együttesnek, az ellenfél ugyancsak a Nyíregyháza volt. Jókay elmondása szerint a játékosokról óriási kő zuhant le az aranyérem megszerzésével, épp ezért emlékei szerint nem volt különösebben nehéz feladat rávenni őket, hogy az aranyérem megünneplése után ismét visszaálljanak dolgozni.

"Egész szezonban, napról napra nagyon magas nívón edzettünk, meg sem fordult a fejemben, hogy ne ünnepeljünk… Emlékeim szerint akkora lendületet kaptunk, hogy a lányok már a második napon jöttek és edzettek, mert be akarták húzni a kupát, újra át akarták élni a sikert. Volt kellő hitünk, önbizalmunk, és ha nagy csatában is, de sikerült dupláznunk" – fogalmazott az akkor később az Év edzőjének is megválasztott Jókay, aki elismerte, most, hogy ismét előkerültek a régi emlékek, "beindult a szívverése".

—————————————————————————————–

A csapat akkori kapitánya, Nyári Virág elsőre jól hallhatóan meglepődött telefonos érdeklődésünkön, ugyanis „ebben mostani, rossz helyzetben” egyáltalán nem gondol bele abba, hogy már 15 éve volt ez a bajnoki cím.

"Jó, hogy legalább nektek eszetekbe jutott. Bevallom, amikor mondtad, hogy miről szeretnél kérdezni, földbe gyökerezett a lábam. Az elmúlt években máshova keveredtem, de a Vasasban töltött 25 évet soha nem fogom elfelejteni: a Folyondár utcában kezdtem 12 évesen röplabdázni, majd jó pár évvel később a lányom is. Az ez idő alatt szerzett élmények mindig velem vannak, jól esik, ha a klub emlékszik ezekre a szép pillanatokra. Az is remek volt, amikor a CEV Kupa négyes döntőjébe jutott csapatot köszöntötték, de most, hogy visszagondoltam a 2005-ös bajnoki címre, kirázott a hideg” – mondta egy kicsivel később Nyári Virág.

Csapatunk akkori kapitánya felelevenítette, hogy több dolog is kapcsolódik nála ahhoz a győzelemhez és magához a csapathoz is.

"Tizenhat év után lett újra bajnok akkor a Vasas, nekem még most is nagy büszkeség, hogy az 1989-es és a 2005-ös együttesben is ott voltam. A másodiknál rendkívül jó csapat jött össze, a mai napig  sokakkal vagyok baráti viszonyban. Nagy egyénisége voltak akkor nálunk, sokan lettek meghatározó szereplői a magyar röplabdázásnak, köztük Jókay Zoltán is. Vele nagyon szerettem együtt dolgozni, sokat köszönhettünk neki” – mesélte Nyári.

Az egykori center akkori vezetőedzőnkről elmondta, korábbról is ismerte már, jó viszonyban voltak a magánéletben is, hiszen egy korosztályba tartoztak.

"Egyáltalán nem volt furcsa, hogy egyidősek voltunk, tudtuk ezt kezelni. Mindkettőnknek megvolt már akkor is az ehhez szükséges intelligenciája, én meg olyan típusú játékos voltam, aki beállt a sorba és dolgozott. Nyilván megvoltak a megfelelő adottságaim a röplabdához, de soha nem jöttek könnyen a dolgok az életemben, főleg az elején. Hittem és hiszek a munkában, egy csapat úgy játszik, ahogy és amennyit edz. Zotya irányítását elfogadtam, ha valamivel nem értettem egyet, akkor azt mindig külön, a csapat ottléte nélkül jeleztem neki, mert az edző tekintélyét meg kellett tartani. Soha nem volt ebből problémánk” – fejtegette kapcsolatukat Nyári Virág.

A jelenleg az MTK szakosztályvezetőjeként dolgozó 145-szörös válogatott röplabdázó kiemelte, a szurkolótábor akkor is mögöttük állt, és tisztán emlékszik, milyen mélyről jöttek vissza a döntőben. Amint mondta, az ötödik meccsen „agyonverték” a Nyíregyházát a Foylondárban, az már igazi örömjáték volt. Kiemelte az akkori csapatpszichológus, Tóvári Zsuzsanna szerepét, aki egyénileg és csapatszinten is nagyon sokat segített nekik.

"Játéktudásban és életkorban is a legrutinosabb róka voltam abban a csapatban, ez szerintem jó ellensúlyozása volt az akkor feltörekvőben lévő fiatalabb generációnak. Úgy éreztem, a többiek felnéztek rám, elfogadták tőlem, amit pályán kívül és azon belül mondtam. Így utólag is azt gondolom, megálltam a helyem ebben a szerepkörben is, sikerült úgy összefogni a társaságot, hogy az egyéniségek a csapatért dolgozzanak, ne pedig önmagukért” – emlékezett vissza Nyári Virág.

"A Franciaországból évekkel korábban hazatért Nyári Virág rendkívül eltökélt és motivált volt, hogy még szép sikert érjen el itthon is. Csapatkapitányként és a keret legrutinosabb tagjaként is fontos szerepe volt, hogy az esetleges vadhajtásokat letörje. Karakteres játékosokkal volt tele a keret, biztos, hogy nem mindig volt egyszerű a dolga, de elfogadta a munka- és edzésmódszereimet, már ezzel rengeteget segített" – mondta ezzel kapcsolatban egykori kapitányáról Jókay.

Virág az aranyérem megszerzése utáni buliról ugyanakkor nem őriz annyira kellemes emlékeket.

"Egy hétfői napra esett az ötödik meccs, én pedig akkor már dolgoztam, így ugyan elmentem a csapattal, de az volt bennem egész este, hogy nekem másnap reggel mennem kell a munkahelyemre és korán fel kell kelnem… Nyilván vehettem volna ki szabadságot, vagy szólhattam volna, hogy később érek csak be, de ez így alakult” – mesélt a furcsa helyzetről egykori csapatkapitányunk.

—————————————————————————————————————-

"Izzik a csarnok, itt a magyar bajnok – felelte Vatai Gabriella, a Vasas korszakos liberója, sok szurkoló kedvence arra a kérdésre, hogy mi jut eszébe először arról a szezonról. – Amikor az ott lévő rengeteg ember egyszerre kezdte el ezt skandálni úgy, hogy még vége sem volt a mérkőzésnek, az olyan élmény volt, amit se előtte se utána nem éltem át."

Egykori liberónk – aki jelenleg a Magyar Röplabda Szövetségben dolgozik – a bajnoki cím kulcsmomentumai közül Jókay Zoltán maximalizmusát és az új edzésmódszereket is kiemelte.

"Soha nem lehetett úgy pályára lépni, hogy nincs esélyünk. Nem votlak különösebb elvárásaink, a döntőnek is úgy mentünk neki, hogy lesz, ami lesz. Fiatal feladónk volt, akivel nagyon szép dolog volt megnyerni a bajnokságot. Rengeteget számított Tóvári Zsuzsanna segítsége is, nekem pedig akkor voltak először célzottan posztspecifikus liberóedzéseim. Rengeteg végjátékot gyakoroltunk az edzéseken, és ekkor honosodott meg a Vasasban a figuratív játék is. Évekig nem volt igazán cserém, így elég nagy nyomás alatt játszottam folyamatosan, ráadásul nem igazán engedhettem meg magamnak, hogy beteg vagy sérült legyek. A személyiségemből kifolyólag is fontos volt, hogy +ott ugráljon és dumáljon a pályán a kis mitugrász+, így mondhatom, hogy annak a Vasasnak már kulcsszereplője voltam" – mesélte Vatai.

Egykori játékosunk, a Vasas SC örökös bajnoka "tisztán emlékszik", hogy a második mérkőzés után úgy léptek pályára, hogy már nincs veszíteni valójuk, csak játszani akartak egy jót. Ez a harmadik találkozón olyannyira sikerült, hogy azon, illetve a további két mérkőzésen összesen két szettet veszítve lettek bajnokok.

"Tóvári Zsuzsanna elhitette velünk, hogy a döntőnek csak akkor van vége, ha az utolsó labda leesik. Emlékszem, amikor az ötödik meccs kezdete előtt 50 perccel bementünk a terembe melegíteni, már félház volt. Azt gondoltam magamban, úristen, mi lesz itt, ha ennyi ember van már most itt?" – tette fel a kérdést ismét Vatai Gabriella.

Amikor a finálé utáni buliról kérdeztük, röviden csak annyit válaszolt, hogy "nem emlékszik", de ebből kiindulva biztosan jó volt. Az egy héttel későbbi kupafináléról elmondta, a "gyere cipó, hamm, bekaplak" mentalitással utaztak le Salgótarjánba, mert olyan élmény érte őket a bajnokság végén, ami után nem tudtak mást elképzelni, mint hogy ismét az ő nyakukba akasztáj az aranyérmet.

"Emlékszem, a másnapi Nemzeti Sport címlapján épp csúsztunk a pezsgőben. Esélytelenebb csapatként nyertünk, nagy szenzációt okoztunk, szemtelenül fiatal együttessel törtünk borsot a riválisaink orra alá. Az egész csapat végtelenül alázatosan, nagy győzni akarással dolgozott, mindenki beállt a sorba, nem véletlen, hogy többekkel mind a mai napig baráti viszonyt ápolok, gyakran beszélünk" – nyilatkozta Vatai Gabriella.

———————————————————————————————————-

"Életem legnagyobb röplabdás élménye volt, amikor az ötödik meccs előtt a szurkolók kihúzták az egész lelátót eltakaró gigazászlót. A mai napig jó értelmeben vett hátborzongató érzés, amikor erre gondolok. Már ott tudtam, hogy nyerni fogunk" – ezek már egykori centerünk Pék-Tormási Orsolya szavai, aki kilenc szezonon át erősítette a Vasast, amellyel két bajnoki címnek volt részese.

Visszaemlékezése során ő is kiemelte, Jókay Zoltán nagyon friss hullámot és egészen más edzésmódszereket hozott a korábbiakhoz képest, amiket másodedzőként "nagyon ügyesen rejtegetett".

"Olyan volt, mint egy óriási lélegzetvétel. Új lendületet kaptunk, nem is tudom megfogalmazni pontosan, milyen pluszt hozott a változás. Jó kis csapatunk volt, ahogy telt múlt az idő, úgy lettünk egyre jobbak, menet közben reális célnak kezdett látszani, hogy megnyerhetjük az aranyat. Sok konkrétumra nem emlékszem, de az érzések mind a mai napig itt vannak bennem" – nyilatkozott Orsi, aki szintén kiemelte Tóvári Zsuzsanna szerepét.

"Nagy belső erő volt a csapatban, erős összetartás volt köztünk, egyforma volt a hozzállásunk, folyamatosan erőt adtunk egymásnak, 0-2-nél sem hittük el egy percig sem, hogy kikapunk, tudtuk, hogy nem főtt le a kávé. Úgy álltunk hozzá, hogy még csak most kezdődik a döntő, neki kell menni, meg fogjuk csinálni" – emlékekezett vissza egykori centerünk az akkori érzéseire, gondolataira.

Elmondta, abban az évben kezdtek el a fontos meccsek előtt piros-kék szalagot tűzni a hajukba – ez a hagyomány után közel egy évtizedig élt a Vasasnál -, a karukra piros-kék dolgokat festettek, a buliról pedig annyira emlékszik, hogy mindenki éremmel a nyakában ment, és mivel neki ez volt az első bajnoki címe, különösen kedves számára.

"Ki tudtuk használni, hogy 2-0-s vezetése után a Nyíregyháza talán már elhitte, övé a bajnoki aranyérem, onnantól kezdve azonban lehengerlően játszottunk. Csapatként voltunk nagyon jók, nem hat-hét, hanem a szurkolókkal együtt 16 emberes együtes voltunk" – fogalmazott Pék-Tormási, aki Gabeszhoz hasonlóan több akkori játékostársával tartja aktívan a kapcsolatot.

A visszaemlékezők közül ő volt az, aki pályafutása 2010-es befejezése után – kilenc vasasos idény után egy szezont a BSE-ben játszott, mielőtt abbahagyta – "eltűnt" a röplabdaéletből, és oda csak múlt ősszel tért vissza, így a beszélgetés során szóba került az elmúlt évztized is.

"Amikor elmentem a Vasasból, megbeszéltem Zotyával mindent, nem igazán tudtunk már újat mutatni egymásnak. Szükségem volt a környezetváltozásra, az már egy más dolgog, hogy az mennyire vált be, vagy mennyire nem… Nyilván szép lett volna tíz év után a Vasasból visszavonulni, de másként alakult. Ezt követően direkt tartottam távol magam ettől a közegtől, mert szerettem volna másban is megtalálni azt az örömöt, amit a röplabda adott. Utána néhányszor volt szó arról, hogy visszatérel, de aztán az élet másként hozta, hiszen két lányom is született. Jelenleg egy építőipari cégnél dolgozom, aztán tavaly, amikor a nagyobbik lányom elkezdett röplabdaedzésekre járni, jött a Vasas megkeresése, hogy nem szeretnék-e edzőként dolgozni. Így tért vissza az életembe a nagy szerelem, szeretnék a következő generációnak visszaadni valamennyit abból, amit én kaptam ettől a sportágtól. Fiatal korosztállyal dolgozom, ahol fontos, hogy a szakmai és a technikai alapok mellett a sportág szeretetét is át kell adni. A lányokat próbáltam távol tartani a röplabdától, otthon nem volt napi téma, nem néztük anya meccseit és az érmeim, kupáim sincsenek kirakva a lakásban. Persze tudták hogy játszottam, ha szóba került, büszkén meséltem róla, aztán egyik nap Róza úgy kelt fel, hogy márpedig ő röplabdázni akar. Ebben én támogatom is, de még nem engedtem meg, hogy maximálisan beszippantsa a sport, mert saját példámból tudom, milyen az. Egyelőre csak heti két edzésre jár, ha belejön rendesen a tanulásba, akkor majd beszélhetünk a továbbiakról. Mindenesetre nagyon szereti" – összegezte a jelent Pék-Tormási Orsolya.

——————————————————————————————————————-

És hogy milyen volt az a bizonyos bajnoki cím szurkolói szemmel? Erről kérdeztük Kálmán Zoltánt, a Vasas Szurkolói Klub (VSZK) elnökét, aki a csapat eddigi hat bajnoki címe közül ötnél ott volt, és a hatodiktól, a 2008-astól is igazoltan maradt távol.

"Emlékszem, nagyon nagy volt akkor a várakozás és az izgalom a szurkolók között, én tudom, hogy gyomorideggel feküdtem-keltem napokig… Tizenhat év után nyílt  lehetőségünk ismét bajnoki címet nyerni, de az ellenfél óvatosságra intett mindenkit. Nagyon erős Nyíregyháza ellen játszottunk, szóval leginkább csak magunkban gondoltunk arra,  hogy meglehet az aranyérem” – emlékezett vissza a döntőre Töfi.

A mindent eldöntő ötödik meccsel kapcsolatban elmondta, senkit nem kellett külön mozgósítani, minden Vasas-szurkoló ki volt éhezve a sikerre.

"Én talán még soha annyi drukkert nem láttam röplabdamérkőzésen, mint akkor. Ha lett volna csillár, az tuti leszakad, a heringfíling sem fejezi ki igazán, mi volt ott. Hatalmas nagy eufória volt az az aranyérem, még most is libabőrös leszek, ha eszembe jut. 0-2-ről fordítottunk meg egy olyan döntőt, amelynek nem mi voltunk az esélyesei. Az ötödik meccs már tükörsima volt, a buli pedig kisebb Oktoberfesttel ért fel. Már a pályán is folyt a pezsgő, a büfé vélhetően bevétel-rekordot döntött, majd ezt követően is folytatódott a fieszta. A röplabda népszerűsége nagyot ugrott, ezt remekül mutatta, hogy a nyolc nappal későbbi kupadöntőre szurkolói különbusz indult Salgótarjánba, emellett rengetegen mentek saját autóval is, gyakorlatilag hazai pályát teremtve a lányoknak. Azt a meccset Nyári Virág nélkül, 1-2-ről fordítottuk meg, így összejött a történelmi duplázás” – elevenítette fel az akkor történteket Kálmán Zoltán, aki mind a mai napig az egyik leghűségesebb szurkolója röplabdacsapatunknak, aki természetesen a mostani szezonban is ott volt a BL-menetelés szinte mindenállomásán, és a nyíregyházi kupafináléban is.

A bajnoki döntő eredménysora, 2005:
május 1.: Vasas Opus-Via Óbuda – NRK Nyíregyháza 2-3 (18, -20, -23, 16, -17)
május 3.: NRK Nyíregyháza – Vasas Opus-Via Óbuda 3-1 (-17, 24, 16, 18)
május 5.: Vasas Opus-Via Óbuda – NRK Nyíregyháza 3-1 (28, -23, 21, 10)
május 7.: NRK Nyíregyháza – Vasas Opus-Via Óbuda 1-3 (-19, -15, 23, -16)
május 9.: Vasas Opus-Via Óbuda – NRK Nyíregyháza 3-0 (14, 14, 15)

A Magyar Kupa döntőjében:
Vasas Opus-Via Óbuda – NRK Nyíregyháza 3-2 (15, -20, -29, 18, 11)

A bajnokcsapat névsora:
Borlai Luca, Dégi Barbara, Filipovics Anita, Józsa Zsuzsanna, Kovács Tímea, Meléndez-Pál Beatrix, Nyári Virág (csapatkapitány), Pethő Anita, Pék-Tormási Orsolya, Soós Nikolett, Takács Zsófia, Tóth Szimonetta, Vatai Gabriella. Vezetőedző: Jókay Zoltán, másodedző: Borkovits Zoltán