Kiss Gréta visszatér a Vasasba

Két MTK-ban töltött év után lesz ismét klubunk játékosa Kiss Gréta

Két vasasos szezon után 2018 nyarán a több játéklehetőség és a környezetváltásra való igénye miatt úgy döntött, az MTK-hoz szerződik. Most azonban, két évvel később visszatért hozzánk, és a 2020-2021-es idényben ismét a Vasas Óbuda szerelését ölti magára!

"Kettős érzések voltak bennem, amikor Sarlós Marcival aláírtuk a szerződésemet: egyfelől a közeget nagyon jól ismerem, tudom, hogy a Vasasnál rendezettek a viszonyok, a csapat egy részével is játszottam már együtt, ugyanakkor az egyik legfontosabb láncszemmel, a vezetőedzővel kapcsolatban még nincsenek személyes tapasztalataim. Azt ugyanakkor Katától és Durst Annától tudom, maximálisan oda kell tennem magam minden edzésen Kubánál” – kezdte honlapunknak adott interjúját régi-új négyes ütőnk.

Első vasasos időszakára jó szívvel gondol vissza, hiszen ez volt az első nagycsapat, amiben játszott, itt lett pesti lakos, az itt eltöltött évek nélkül valószínűleg nem tartana ott, ahol most tart.

Csapatunk egy évvel ezelőtt is szerette volna visszahozni Grétát, akkor azonban úgy döntött, a frissen Extraligába jutó MTK-nál marad, mert ott több lehetőséget látott a fejlődésre, szeretett volna a legjobb csapatok ellen meccsrutint szerezni.

"Ez a dilemma most is megvolt, nem volt egyszerű a döntés, de mérlegelve a helyzetet úgy voltam vele, hogy ha most nem próbálom ki magam egy szinttel feljebb, egy jobb csapatban, akkor sose tudom meg, helyem van-e egy élklubban. A pályafutásom olyan szakaszában vagyok, amikor az, hogy klasszisjátékosokkal, profi idegenlégiósokkal és magyar válogatott játékosokkal edzhetek minden nap, többet ér, mint az, hogy esetleg minden mérkőzésen, de egy rosszabb csapatban játsszak” – mesélt döntése hátteréről a 22 éves játékos, aki egyetemi tanulmányai remélt júniusi befejeztével minden idegszálával a röplabdára összpontosít majd augusztustól.

Ezzel kapcsolatban kiemelte, most sok olyan kiegészítő dologra lesz majd ideje (gyógytorna, nyújtás, regeneráció), amivel eddig nem foglalkozott, mert másra kellett tartalékolnia az energiáit. A mostani helyzet részben kapóra jött számára, hiszen a bajnokságok leállítását követően van ideje befejezni a szakdolgozatát, és bár azt sajnálja, hogy a szezon nem ment végig, így is aktívan telnek a napjai.

"Amiért az MTK-ba szerződtem, azt megkaptam. Más jellegű munka folyt ott Tóth Gábor vezetésével, mint amit korábban megszoktam, rengeteget dolgoztunk, ami miatt talán egy kicsit ki is veszett belőlem a játék önfeledt élvezete, a felszabadultság, a jó értelemben vett szemétség. Ezeket mindenképpen szeretném ismét átélni, ezért is döntöttem a környezetváltozás mellett” – fogalmazott Kiss.

A kérdésre, miben változott legtöbbet az elmúlt két év alatt, azt felelte, sokat komolyodott, megtanulta magáról, hogy mindent kibír, fizikálisan és mentálisan is rengeteget erősödött, ugyanakkor nagyon hiányzott neki az a fajta meccseken kívüli szociális élet a csapattársakkal, ami a Vasasnál jellemző volt.

"Az utolsó hónapokat leszámítva nem volt külföldi játékosunk, ez is sokszor nehéz volt, mert ugyanannak a pár embernek kellett állandóan vinnie a csapat szekerét, plusz a mentalitás sem mindig ugyanaz, mintha igazán profi légiósok is vannak. A kisebb-nagyobb feszültségek ellenére nagyon szerettem a Vasasban játszó külföldieket, szívesen emlékszem arra az időszakra még akkor is, ha akkor inkább egyetemista voltam, mint röplabdázó, és a liberóposzt, ahol a második évben kényszerből játszottam, nem is feküdt annyira” – nosztalgiázott tovább Kiss Gréta.

Extraligás tapasztalatait megosztva arról beszélt, a magunk mögött hagyott idényben megtanulta, a gyors játék milyen eredményes tud lenni, illetve a legmagasabb szinten az egészen apró taktikai dolgok milyen hihetetlenül sokat számítanak.

"Szerettem az MTK-s időszakot, főleg az első évet, mert az, hogy most Budaörsön kellett játszanunk, nem éppen volt ideális. Nyilván Katával, illetve előtte még Annával is tartottam a kapcsolatot, amikor ők Vasas-játékosok voltak, és mondhatom azt is, mindkét évben a Vasasnak szurkoltam, amikor nem egymás ellen játszottunk. Örültem a csapat sikereinek, remélem, hasonló lesz a következő év is” – tekintett már kicsit előre is ütőnk.

Egyéni céljaival kapcsolatban megemlítette, szeretné magában ismét érezni a tüzet, várja, hogy profi közegben, Kubával dolgozzon, ismét nemzetközi mérkőzéseken szerepeljen, és szeretné felvenni a versenyt a poszttársaival.

"Minden tudást szeretnék magamba szívni” – összegezte vágyait Kiss Gréta.

Régi-új játékosunkról Jakub Głuszak vezetőedző azt mondta, már az első, itteni évében is figyelemmel követte a fejlődését, ugyanis tetszett neki a játéka. "Gréta tökéletesen illik a játékrendszerembe és ahhoz a stílushoz, amit látni szeretnék a csapattól. Tudom, hogy keményen dolgozik, én pedig az ilyen típusú röplabdázókat keresem. Tudom, hogy rengeteget fog fejlődni, nagy öröm, hogy le tudtuk igazolni” – fogalmazott a lengyel szakember.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató