Másfél szett után leolvadás

A jól játszó Újpest otthon tartotta mindhárom bajnoki pontot.

Szombaton ismét az UTE volt az ellenfél, ezúttal a bajnokságban, idegenben.

Vezetőedzőnk, Jakub Gluszak egy helyen változtatott a szerdai kezdőcsapatán, azaz ezúttal is Török Kata, Dékány Bernadett, Ana Tiemi, Trine Kjelstrup és Gyimes Zsófia mellett ezúttal Ayshan Abdulazimova játszott, a liberó Juhár Dalma volt.

Villám Lilla továbbra is sérült volt, és a túloldalon sem játszhatott Sarah Chase. A lila-fehérek ugyanakkor bevetették új szerzeményüket, a dominikai válogatott Brens Prisilla Riverát.

Váltott pontszerzéssel kezdődött a találkozó, az újpestiek sok nyitást rontottak (4-6). Török és Gyimes ott folytatták, ahol a szerdai ötödik játszmában abbahagyták, támadásaikkal nem nagyon tudtak mit kezdeni a hazaiak (5-9). Remekül szerváltunk, az UTE csak elvétve jutott el kidolgozott támadásig, így Kántor Sándornak, a hazaiak vezetőedzőjének kilenc perc után már másodszor kellett időt kérnie (6-13). Támadásban kétszer egymás után választottunk rossz megoldást, Lacombe Zsófia ásza után ezért Gluszaknak kellett maga köré gyűjtenie játékosait (11-14). Két gyors Dékány-pont és egy Kjelstrup-ász következett, és annak ellenére is visszaállítottuk a hétpontos különbséget, hogy volt oylan labdamenet, ahol Abdulazimova és Ana Tiemi egymás lökte földre (13-20). Kántor a hajrára feladócserével is próbálkozott, ennek ellenére is viszonylag simán kerültünk előnybe (19-25, 0-1).

A második szett elején a támadásainkkal továbbra sem volt baj, ugyanakkor nyitásfogadásban kicsit elbizonytalanodtunk, így hazai előnyt mutatott az eredményjelző (6-4). Török és Kjelstrup is nagyszerűen röplabdázott, de a többiek is jó teljesítményt nyújtottak, így Kántor időkérésénél már mi vezettünk hárommal (8-11). Három hiba és egy játékmegszakítás következett a mi oldalunkon (11-11), a következő labdamenet után pedig Dékányt Mária Kostelanská váltotta. Petra Kojdova nyitósorozata egyre hosszabbra nyúlt (14-11), nyolc pontot kaptunk egymás után, mire egy újpesti támadás a hálóban landolt. Miután elforogtunk, Kostelanská és Abdulazimova húzott fel áthatolhatatlan blokkot, a csereként beállt Bleicher Réka szerváival egyre zárkóztunk vissza (17-16), majd Kostelanská ászával egyenlítettünk is. A hajrá kétpontos UTE-vezetésről kezdődött (21-19), és mivel egyenlítenünk egyszer sem sikerült, egalizálta a szettállást a hazai csapat (25-22, 1-1).

A harmadik felvonás elején szinte azonnal időt kértünk (3-0), sorozatban négy hazai pont után adtunk életjelet magunkról. Ütőszázalékunk alaposan visszaesett, ráadásul védekezésben hiába álltunk a legtöbbször jó helyen, még a könnyűnek tűnő labdák is elpattantak, így tovább nőtt a hátrányunk (10-5). Ana Tiemit Bleicher váltotta, majd Kostelanská helyére Dékány jött vissza, már tetemes hátrányunknál (14-5). Gyakorlatilag nem volt ponttal befejezett támadásunk (12%-os támadási hatékonyságnál álltunk ekkor ebben a felvonásban), anélkül pedig elég nehéz még csak tisztes eredményt is elérni.  Ez nem is sikerült, az UTE arcpirító különbséggel került előnybe összesítésben (25-8, 2-1).

A negyedik etapot Ana Tiemi, Dékány, Török, Kostelansnká, Kalicanin, Abdulazimova felállásban kezdtük úgy, hogy szlovák légiósunk volt az átló. A tavalyi rájátszásban alkalmazott felállás – mellyel a mostani idényben először próbálkoztunk – sem működött sokkal jobban (7-4), támadásban továbbra sem találtuk a megfelelő irányokat (12-7). Egyre tovább nőtt a különbség, ahogy az az ilyen meccseken lenni szokott, ekkor már minden labda a „hazaiaknak pattant”, bármit is csináltunk, képtelenek voltunk pontot szerezni. Bár a küzdőszellemünkre a végjátékban sem lehetett panasz, egy pillanatig sem volt kérdéses, melyik csapat fog nyerni: az UTE játékosai 105 perc után ünnepelhették mindhárom bajnoki pont otthon tartását (25-17, 3-1).

Sok idő nincs a kesergésre, hiszen együttesünk hétfőn útra kel Nantes-ba, ahol idei első Bajnokok Ligája találkozónkat vívjuk majd kedd este.

————————————————————-

EXTRALIGA, 12. FORDULÓ
UTE – Vasas Óbuda 3-1 (-19, 22, 8, ­17)
Szilágyi út, 400
néző. Vezette: Halász T., Mezőffy

UTE: Rivera 14, Carabali 13, Lacombe 15, Kojdova 13, Nikic 12, Bagyinka 5. Csere: Maurer (liberó), Boros. Vezetőedző: Kántor Sándor

Vasas: Török 14, Gyimes 5, Kjelstrup 12, Dékány 7, Abdulazimova 6, Ana Tiemi 1. Csere: Juhár, Mihály (liberók), Kostelanská 7, Bleicher R., Kalicanin 3. Vezetőedző: Jakub Głuszak

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Kántor Sándor: – Úgy jöttünk be a terembe, hogy verhető a Vasas. Az első szettben még belehibáztunk a nyitásokba, aztán ezt is uraltuk, és a játék minden elemében felülmúltuk az ellenfelet. Lehet látni, merrefelé haladunk, mennyit fejlődtünk az alapszakasz kezdete óta, azt szeretnénk, ha mindenki félve jönne az újpesti „barlangba”.

Jakub Gluszak: – Jól, agresszívan kezdtünk, aztán a második szettben valami történt: lecsökkent a támadási hatékonyságunk, rengeteget rontottunk és hiába voltak meg a lehetőségeink ezt követően is, nem tudtuk befejezni a labdameneteket. Főleg a visszatámadásokban voltunk gyengék, remélem, jó lecke volt ez nekünk. Gratulálok az UTE-nak, amely jól és nagy szívvel röplabdázott ma. Remélem, amikor visszatérünk a kupaelődöntőre, akkor merőben más lesz a mérkőzés képe és megmutatjuk, hogy jobb játékra is képesek vagyunk.

Az állás 12 forduló után: 1. Kaposvár 30 pont (32-9), 2. Nyíregyháza 30 (31-9), 3. Vasas 24, 4. Békéscsaba 23, 5. UTE 18, 6. MTK Budapest 9, 7. Jászberény 8, 8. Haladás 2

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató