Fontos három pont

Ezúttal nem engedtünk szettgyőzelmet a Haladásnak.

Szombaton – tíz nap alatt immáron harmadszor – megint a Hungast Haladás volt Jakub Gluszak csapatának ellenfele, a két Magyar Kupa-találkozó után azonban ezúttal az Extraliga hatodik fordulójában kellett pályára lépnünk, Szombathelyen.

A lengyel szakember a centerek közül Gyimes Zsófiát és Ayshan Abdulazimovát, az ütők közül Mária Kostelanskát és Dékány Bernadettet szerepeltette, míg a kezdő liberó Mihály Dorka volt.

Ahogy az előző két egymás elleni összecsapásunkon, így ezúttal sem látszott semmi megilletődöttség a hazaiakon, de Dékány ásza után Leiszt Máténak időt kellett kérnie (7-10). A korábbi mérkőzésekhez képest sokkal precízebben röplabdáztunk, így tovább nőtt az előnyünk (10-16). Amikor egymás után kettőt rontottunk, Gluszak rendelte magához tanítványait (14-17), ennek ellenére egyre zárkózott a Hali. A hajrá is így indult (19-20), majd amikor egy átjövő labdát outra ejtettünk, Gluszak ismét időt kért (22-22). A Haladás jutott először szettlabdához, de 24-23 után már csak mi szereztünk pontot, a játszmát Gyimes ásza zárta le (24-26, 0-1).

A második felvonás is nehezen indult, de Trine Kjelstrup három ászával némileg megnyugtató előnybe kerültünk (4-8). A folytatásban egyre többet rontott a hazai együttes, így egyre jobban hízott a különbség a két csapat között (7-13). Leiszt Máté második időkérését követően Kostelanská teljes támadórepertoárját felvonultatta, és ebben a felvonásban nem sok kérdést hagytunk afelől, melyik a jobb csapat (14-25, 0-2).

A harmadik etap elején megint a szenvedős játékunkat produkáltuk (8-5), a sáncmunkánk és a mezőnyvédekezésünk sem működött megfelelően. A Haladás többször is meglepett minket, de Kostelanská vezérletével tartottuk a különbséget (14-11). Két Hali-pont után Gluszak időt kért, jó nyitásainknak köszönhetően pedig mínusz ötről mínusz egyre zárkóztunk, amikor Leiszt nyomta meg a csengőt (18-17). Három egymás utáni butaságunknak hála magabiztos előnnyel kezdhetett neki a végjátéknak a vasi csapat (21-17), de – többek között Mihály Dorka bravúros mezőnyözésével is – hamarosan megint csak egy volt a különbség (21-20). Kostelanská blokkjával egyenlítettünk, Ana Tiemi ászával fordítottunk és már nem hagytuk kiénekelni a sajtot a szánkból, így fontos három ponttal gazdagodtunk (21-25, 0-3).

Folytatás kedden a csapat történetének első Bajnokok Ligája-mérkőzésén az olasz bajnok A. Carro Imoco Conegliano trevisói otthonában.

—————————————————————————–

EXTRALIGA, 6. FORDULÓ
Hungast Haladás – Vasas Óbuda 0-3 (-24, -14, -21)
Haladás Sportkomplexum, 200
néző. Vezette: Adler, Soltész

Haladás: Csóka 1, Császár 6, Lescay 7, Wallner 7, Miranda 9, Vacsi 11. Csere: Lojen (liberó), Szendrődi, Pickering. Vezetőedző: Leiszt Máté

Vasas: Ana Tiemi 3, Kostelanská 18, Gyimes 4, Kjelstrup 11, Dékány 12, Abdulazimova 6. Csere: Mihály (liberó), Villám L., Török. Vezetőedző: Jakub Głuszak

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Leiszt Máté: – A korábbi meccsekkel ellentétben most nem vagyok elégedett, nagyon sok hibával játszottunk, ami ma nem fért bele. Talán egy részsikert ugyanakkor ma is megérdemeltünk volna. Gratulálok a Vasasnak és sok sikert nekik a Bajnokok Ligájában.

Jakub Gluszak: – Megszereztük a három pontot, ez volt a lényeg. Többször is voltunk nagy bajban, de küzdöttünk, és amikor nagyon kellett, okosan röplabdáztunk, ennek köszönhetjük a sikert. Örülök, hogy három szettben nyertünk, mert így meg tudtunk spórolni némi energiát a keddi fontos BL-összecsapás előtt.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató