Hello, Tirana!

Balkáni hangulatban készülünk a BL-selejtező visszavágójára.

Csapatunk kedden, Bécsen át szerencsésen megérkezett az albán főváros csillogóan újnak kinéző repterére, a Teréz anya Nemzetközi Repülőtérre.

Arról aztán már nem vendéglátóink tehettek, hogy az onnan a hotelig vezető nagyjából 17 kilométeres utat közel egy óra alatt tettük meg: a tiranai forgalom finoman szólva is balkáni. Rengeteg autó, amelyek gyakorlatilag össze-vissza közlekednek, a háromsávos úton nem volt ritka, hogy öt kocsi tülekedett egymás mellett, ráadásul a körforgalmakban hiába irányították rendőrök a járműveket, ez látszólag csak növelte a torlódást.

A megérkezés után gyors ebéd, kis pihenő, majd edzés következett: a vélhetően mintegy 50 éve épült edző”csarnokot” – amely nagyjából 4 kilométerre volt a szállástól – könnyed 36 perc alatt értük el a továbbra is igen élénk forgalom miatt. A legszürreálisabb jelenet edzésre menet történt: amíg az utolsó játékosokra vártunk, egy helyi gyerek felugrott a buszra, majd a megfelelő angoltudás birtokában magabiztosan csak annyit kiabált, „Money!”. A 10 év körüli srác helyi kísérőnk kérlelésére hagyta csak el a járművet.

A teremről, amit vendéglátóink adtak, beszélni is kár: a pálya egyes részein félhomály volt, a kétszínűre festett parkettát minden bizonnyal még a hetvenes években rakták le, és a háló is nagyjából akkor készülhetett. Mindehhez 10 darab labdát kaptunk, de a játékosok és a stáb is pozitívan állt hozzá a dolgokhoz, jó hangulatban telt a másfél órás, elsősorban átmozgató jellegű gyakorlás.

Szerdán délelőtt a reggeli után aztán felfedezőútra indultunk, melynek a végén közös kávézás következett. Délután videózás, csendes pihenő és egy újabb edzés szerepel a programban, utóbbi már a találkozónak helyet adó Olimpiai Parkban.

"Tudjuk, hogy sokkal nehezebb meccs lesz a csütörtöki, mint a budapesti volt” – mondta honlapunknak szlovák négyes ütőnk, Mária Kostelanská, aki a szezon első meccsein nem kapott szerepet, az elmúlt néhány találkozón azonban egyre javuló játékkal hálálja meg a bizalmat.

"Az Európa-bajnokság után elképesztően fáradt voltam fizikailag és mentálisan is, hiszen egész nyáron csak röplabdáztam. Kellett néhány hét, hogy kipihenjem magam, aztán visszarázódjak a klubéletbe, illetve az agyam átállítsam az új célokra” – fogalmazott ezzel kapcsolatban a szurkolók egyik kedvence

A harmadik szezonját Budapesten töltő játékos örül annak, hogy idén sokkal mélyebb a keret, mint a korábbi idényekben, amikor ha esett, ha fújt, gyakorlatilag minden meccsen elejétől a végéig pályán volt.

"Ha rosszul megy a játék, Kuba lecserél. Nyilván ez abból a szempontból nem jó, hogy mint mindenki, én is minden meccsen játszani szeretnék, ugyanakkor motiváló is, hogy tudom, ha edzéseken nem teljesítek megfelelően, könnyen a kispadon találhatom magam” – nyilatkozta honlapunknak Zelo, aki szerint azért is jó, hogy vannak a csapatban variációs lehetőségek, mert már most nagyon kemény a menetrend.

"Persze ezt tudtuk előre, de amikor szembesülsz vele, az mindig más. Igyekszem minden meccsen a tőlem telhető legjobban segíteni a csapatot,  de azt azért látni kell, hogy nem régóta dolgozunk együtt, még szükségünk van egy kis időre, hogy tökéletesen összeérjen a játékunk. Az ugyanakkor látszik, meccsről meccsre jobban teljesítünk” – jelentette ki Kostelanská.

A csütörtöki mérkőzéssel kapcsolatban megjegyezte: a céljuk a csoportkörbe jutás, ehhez azonban okosan, türelmesen kell játszani.

"A hazai mérkőzésen a kiváló hangulat is sokat segített, a szurkolók sokat segítettek” – egészítette ki Zelo.

A Tirana elleni BL-visszavágó csütörtökön 18 órakor kezdődik, a DigiSport 1 élőben közvetít. Az első meccsen 3-0-s Vasas-siker született, így két nyert játszmával bejuthatunk a csoportkörbe, ahol az olasz bajnok Conegliano, a 2018-ban BL-döntős román Alba Blaj és a francia Nantes vár ellenfélre. Amennyiben a Partizani 3-0-ra vagy 3-1-re nyer, aranyszett dönt a továbbjutásról.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató