Hoztuk a kötelezőt az MTK ellen

Alig több mint egy óra alatt vertük az Extraliga újoncát.

Szombaton az eddig nyeretlen, újonc MTK Budapest csapatával találkoztunk a városmajoriak idei otthonában, a budaörsi Aramis Sportcsarnokban.

Jakub Głuszak vezetőedző több helyen változtatott kezdőcsapatán a szerdai BL-mérkőzéshez képest, ugyanis ezúttal Villám Lillával és Bleicher Rékával álltunk fel.

Az első felvonást sok hibával kezdték a hazaiak, de így is tartották a lépést a mieinkkel (6-8). Ayshan Abdulazimova és Mária Kostelanská jó támadásai után másodszor is időt kért Tóth Gábor, a hazaiak vezetőedzője (8-13), majd amikor csapata három pontra zárkózott, Głuszak nyomta meg a csengőt (12-15). Kostelanská nyitott ászt, Villám blokkolt pontot érően, az ezzel kialakuló hatpontos előnyünket (14-20) pedig még tovább növeltük a játszma végéig (16-25, 0-1).

A második szettet jobban kezdte vendéglátónk (4-1), de két jó blokkal előbb egyenlítettünk, majd fordítottunk is (5-9). Tóth Gábor időkérése után együttese kiegyenlített (10-10), és mivel a játékunk elég döcögős volt, egy ideig tartotta is a lépést a mieinkkel (13-13). Kostelanská jó támadása után egy hazai hiba, majd Tóth időkérése következett (14-17), pár ponttal később Kostelanská helyére Dékány Bernadettet küldte pályára lengyel vezetőedzőnk (17-19). Az ugyancsak becserélt Gyimes Zsófia blokkjával megint hárommal vezettünk (18-21), többször pedig már nem engedtük felzárkózni riválisunkat (21-25, 0-2).

A harmadik etapra maradt Dékány és Gyimes, de a meccs álmoskás volta szemernyit sem javult: olyan érzése volt az embernek, mintha mindkét csapat tudná, mi lesz a végeredmény, és mindenki várná, hogy ez be is következzen. Az első labdamenetek után MTK-előnyt mutatott a kijelző (6-4), de a visszatérő Abdulazimova szervasorozatával fordítottunk (7-11). Török nyitásaival tovább nőtt az előnyünk (9-16), és összességében simán szereztünk a bajnokság során először három pontot (16-25, 0-3).

Folytatás jövő csütörtökön Tiranában, a Partizani elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján, amelyet 3-0-s előnyről várhatunk. A tét a főtábla, ahol magyar csapatok közül utoljára a Nyíregyháza szerepelt még a 2003/2004-es idényben.

——————————————————————————————————————-

Extraliga, 3. forduló:
MTK Budapest – Vasas Óbuda 0-3 (-16, -21, -16)
Budaörs, Aramis Sportcsarnok, 150
néző. Vezette: Adler, Ujházi

MTK: Durst 1, Takács 1, Zólyomi 8, Vezsenyi 7, Kiss G. 8, Király A. 6. Csere: Nagy F., Szalai A. (liberók), Godó 4, Lesi 1, Kökény N., Petőváry 3. Vezetőedző: Tóth Gábor

Vasas: Török 13, Abdulazimova 5, Bleicher R. 2, Kostelanská 12, Kalicanin 7, Villám L. 7. Csere: Juhár, Mihály (liberók), Gyimes 4, Dékány 6, Ambrosio 1. Vezetőedző: Jakub Głuszak

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Tóth Gábor: – Az első szettben sajnos nem úgy ment a fogadás, ahogy megszoktuk, és a támadásbefejezéssel is voltak gondok. A második szettben aztán sikerült kijavítani a hibákat és ekkor méltó ellenfelei voltunk a Vasasnak. A harmadikat is jól kezdtük, de aztán jött egy nyitássorozat, amiből nem tudtunk felállni. Amíg ez minden Extraligás meccsünkön előfordul, addig nem tudunk versenyképesek lenni.

Jakub Głuszak: – A mai terv az volt, hogy megszerezzük a három pontot, ami sikerült is. Mindenkinek igyekeztem lehetőséget adni, nem is abban a felállásban kezdtünk, ahogy szoktunk. Mindenkivel elégedett vagyok, persze voltak hibák, de ez a játék része. Most már készülünk a tiranai BL-visszavágóra.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató