Csapatunk szettveszteség nélkül diadalmaskodott a nyitrai tornán
Bajnoki címvédő röplabdacsapatunk, a Vasas Óbuda Nyitrán játszotta első felkészülési mérkőzéseit. Jakub Głuszak vezetőedző együttesének ez volt a hivatalos bemutatkozása az új szezonban, így most először lépett pályára öt új szerzeményünk: mindannyian bizonyították már most, bátran lehet rájuk számítani.
A pénteki játéknapon a cseh Frídek Mystek együttesével találkoztunk, az első szettben pedig nyoma sem volt semmiféle idény eleji formának, ugyanis valósággal elgázoltuk riválisunkat. A második, majd főleg a harmadik játszma már jóval nagyobb csatát hozott, utóbbit 20-22-ről, illetve 23-24-ről sikerült a magunk javára fordítani. Ekkor mutatkozott be hivatalosan Vasas-mezben Trine Kjelstrup, Sanja Kalicanin, Bleicher Réka, Gyimes Zsófia, valamint Hajós Aliz is.
Szombaton két összecsapás várt a mieinkre: délben két sima és egy szorosabb játszmában kerekedtünk a szlovák Challenge Kupa-induló VTC Pezinok fölé, ahol a legnagyobb izgalmat az jelentette, vezetőedzőnk túléli-e maradandó sérülés nélkül a találkozót, amelyen kétszer is telibe lőtték a rivális játékosai.
A torna számunkra harmadik mérkőzésén a házigazda Nitra volt az ellenfél, és különösebben itt sem kellett leizzadnunk – ezen a derbin szurkolóink hazai környezetet teremtettek a lányoknak, nekik ezúton is köszönjük, hogy vállalták az utazást és a helyszínen szorítottak a lányoknak. Így legalább az újak is kicsit belekóstolhattak abba, mi vár majd rájuk a szezon során a Folyondárban.
A nap a 18. születésnapját éppen szombaton ünneplő Mihály Dorka köszöntésével zárult.
„Örülök, hogy jól ment a csapatnak, kicsit féltem, milyen lesz élesben játszani, ugyanis az edzések egészen fantasztikusak voltak” – mondta a hazaúton Ambrosio Melani, aki a torna legjobb Vasas-játékosa lett.
„Az is öröm, hogy nekem jól ment, de igazából ez most valódi csapatjáték volt. Jó volt ennyi hónap után ismét játszani” – tette hozzá fiatal centerünk.
A folyondáros mindennapokról elmondta, rengeteget fejlődött az elmúlt hetekben, az öltözői hangulat pedig még az előző idényben tapasztaltnál is jobb, noha nem hitte, hogy az lehetséges.
„Amikor véget ér az edzés, gyakorlatilag már azonnal várom, hogy ismét találkozzak a lányokkal, és ismét eddzünk” – fogalmazott Mela, aki azonban tudja, a szezonban nagy harc vár rá házon belül is a csapatba kerülésért, ugyanis rajta kívül három nagyszerű centere van a Vasasnak.
„Az újak közül Zsófi és Sanja is nagyon jófej, utóbbi a párom a kondinál is, nagyon sokat tanulok tőle. Kölcsönösen segítjük egymást, egészséges rivalizálás van köztünk, hiszen mindannyian játszani akarunk, ugyanakkor ez nem megy a személyes kapcsolatunk rovására. Mindenkivel nagyon jó a viszony” – zárta szavait Melani.
Együttesünk hétfőtől csütörtökig ismét a Folyondárban edz, majd péntektől vasárnapig Csehországban vesz részt a hagyományos Brno Grand Prix-n, ahol tavaly ezüstérmesként zártunk.
——————————————————————————————-
Vasas Óbuda – Fridek Mystek (cseh) 3-0 (15, 21, 26)
Vasas: Török 10, Kalicanin 6, Kjelstrup 7, Dékány 10, Ambrosio 7, Ana Tiemi 1. Csere: Juhár, Mihály (liberók), Gyimes 4, Hajós 2, Kostelanská 3, Villám 5, Abdulazimova 2.
Vasas Óbuda – Strabag Bilikova Pezinok (szlovák) 3-0 (14, 20, 15)
Vasas: Ana Tiemi, Kostelanská 14, Kalicanin 3, Kjelstrup 10, Dékány 7, Abdulazimova 12. Csere: Juhár, Mihály (liberók), Bleicher 1, Gyimes, Villám 8, Ambrosio 4, Hajós.
Vasas Óbuda – Volley Project UKF Nitra (szlovák) 3-0 (18, 15, 21)
Vasas: Bleicher 5, Török 17, Ambrosio 10, Villám 8, Hajós 4, Gyimes 5. Csere: Mihály (liberó). Vezetőedző: Jakub Głuszak