BAJNOKOK VAGYUNK!

Parádés teljesítménnyel söpörtük be hatodik bajnoki aranyérmünket.

A bajnoki döntő harmadik mérkőzésére visszatérhetett a nyíregyházi kispadra Hollósy László.

Az első meccs legjobbjának járó címet ezúttal Dékány Bernadett kapta a szurkolóktól, akik ezúttal is csordultig megtöltötték a mobillelátóval kibővített Folyondár utcai sportcsarnokot.

A mieink változatlan felállással kezdtek, Hollósy László – aki visszatérhetett a kispadra – viszont Tatjana Matic helyére az amerikai Allison Mayfieldet állította.

Remekül kezdtünk, az első négy labdamenetet mi nyertük, így Hollósy azonnal időt kért. Hamar magára is talált csapata, Mayfield ásza után máris egyenlő volt (5-5). Sok nyitást rontott a kupagyőztes, így a vezetést nem tudta átvenni, sőt, Dékány Bernadett eredményes támadása és blokkja után megint három volt közte (10-7). Török Kata hátsó soros bombája után jött az újabb vendég játékmegszakítás, de remekül röplabdáztunk továbbra is (14-8). A vendégek is sok ingyenponttal segítettek bennünket, így Hollósy előbb Ancsin Kittit, majd Danielle Brisebois helyére Maticot küldte be – szurkolóink ennek ellenére 14 perc játék után kiszámolták a riválist (20-10). Megsemmisítő csapással kezdtük a mérkőzést, alig negyedóra után jött az első térfélcsere (25-11, 1-0).

A második felvonást Maticcsal és Brisebois-val kezdték szélen a vendégek, de a forgatókönyv ugyanaz volt, mint az előbb: Hollósy 4-0-nál időt kért, majd számukra 0-7-nél Varga Elizabet helyére Szabó Lilit küldte pályára. Ayshan Abdulazimova támadása után újabb játékmegszakítás jött, a nyírségiek semmit nem tudtak kezdeni parádésan röplabdázó együttesünkkel. Dékány egymás után tizenegyet nyitott, mire a vendégek feliratkoztak az eredményjelzőre (11-1). A folytatásban némileg közelebb zárkózott a Fatum (15-9), így Jakub Głuszak időt kért. Tanácsai használtak, Dékány támadása után megint tíz volt a különbség, ami a hajrában még tovább nőtt (25-14, 2-0).

A harmadik etap első labdamenete után először vezetett a Nyíregyháza, de ez csak addig az egy pontig tartott (5-3). A vendégek ezúttal jobb teljesítményt nyújtottak, de Kostelanská ütéseivel tartottuk előnyünket (8-6). Néggyel vezettünk, amikor hirtelen lendületbe jött a rivális, így Głuszak idegesen magyarázott tanítványainak, miután megnyomta a csengőt (10-10). Szoros volt a küzdelem, Brisebois magára talált a túloldalon, míg nálunk megosztoztak a pontokon a játékosok a nagyszerűen irányító Ana Tiemi labdáiból (16-14). A hajráig megmaradt a fórunk (20-17), majd Török blokkoutjával kézzel fogható közelségbe került az aranyérem (22-18). Elképesztően küzdött a Nyíregyháza, de Nuria Lopes da Silva támadása véget vetett a döntőnek (25-22, 3-0).

—————————————————————————————-

EXTRALIGA, DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Vasas Óbuda – Fatum Nyíregyháza 3-0 (11, 14, 22)
Folyondár utca, 800
néző. Vezette: Halász, Kiss Z.

Vasas: DÉKÁNY BERNADETT 14, AYSHAN ABDULAZIMOVA 9, ANA TIEMI TAKAGUI 2, TÖRÖK KATA 13, NURIA LOPES DA SILVA 4, MÁRIA KOSTELANSKÁ 8. Csere: NIKOLINA BOZICEVIC (liberó), valamint JUHÁR DALMA, MIHÁLY DORKA, AMBROSIO MELANI, VILLÁM LILLA, DARJA ERZEN, DURST ANNA, PANAGIOTA DIOTI, BOROS RÉKA, MANNINGER LUCA.

A stáb: JAKUB GLUSZAK vezetőedző, KŐNIG GÁBOR  másodedző, DIENES CSILLA masszőr, KLECZLI CSABA statisztikus, KISS DÁNIEL erőnléti edző, TAKÁCS KINGA fizioterapeuta, DR. ZSÁRY ANDRÁS csapatorvos, KOVÁCS GÁBOR technikai vezető, SARLÓS MÁRTON ügyvezető

Nyíregyháza: White 2, Francesco, Mayfield 9, Kalicanin 6, Varga 6, Brisebois 10. Csere: Tóth F. (liberó), Ancsin, Matic, Szabó L. 1. Vezetőedző: Hollósy László

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Jakub Głuszak: – Nagyon elégedett vagyok, hiszen összességében is jó idényt zártunk. Roppant keményen dolgoztunk, hogy megnyerjük a bajnokságot, büszke vagyok a lányokra. Nagyon nyugodtan, koncentráltan és önbizalommal játszottunk, ez fontos volt, hiszen a Nyíregyháza az első pillanattól azt érezte, hogy jók vagyunk, és hibázni kezdtek. Az eredmény alapján mondhatnánk, hogy könnyű meccs volt, de higgyék el, nem.

Hollósy László: – Először is elismerésem a Vasasnak, másodsorban pedig mérhetetlenül büszke vagyok a saját csapatomra, amely mindkét döntőben, a Magyar Kupa és a bajnoki fináléban is szerepelt. Ezt helyén kell kezelni, ez emberfeletti eredmény. Jövőre az a célunk, hogy még keményebben dolgozzunk, és bezsebeljük a hiányzó bajnoki aranyat.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató