Készen állunk!

Hétfőn kezdetét veszi a bajnoki finálé!

Csapatunk legfiatalabb játékoa, Mihály Dorka a fináléra való készülésről azt mondta: az elődöntő után kaptak néhány nap pihenőt, azóta pedig inkább technikás edzéseik voltak, illetve nagyon sokat csapatoztak.

"A legutóbbi, Nyíregyháza elleni mérkőzésünkön nagyon feszülten és sok hibával játszottunk, de fontos, hogy hátrányból sikerült forditanunk és megnyerni azt a két szettet, amire szükségünk volt. Szerintem ilyenkor már egyik csapat sem tud sokat változtatni a saját játékán, ismerjük egymást, itt már az lesz a döntő, hogy ki lesz fegyelmezettebb, ki tudja nyugodtabban kezelni fejben a finálét" – fogalmazott Mihály Dorka.

Hozzátette: az elmúlt másfél hetet "nagyon hosszúnak érezte", és az egész csapat már nagyon várja a döntőt, hiszen augusztus óta azon dolgoztak, hogy itt legyenek.

"Az edzések nagyon jó hangulatban telnek, mindenki nagyon motivált, de ez teljesen normális is. Számomra azért is különleges lesz ez a párharc, mert ugyan az elmúlt években nagyon sok utánpótlás-döntőn voltam, de ez, hogy a felnőtt csapattal itt lehetek, össze sem hasonlítható a korábbiakkal. A szezon elején nem sokan számítottak arra, hogy ide jutunk, így nagyon boldog vagyok és izgatottan várom már a hétfői meccset" – mondta Dorka.

Szurkolóinknak az alábbit üzente a finálé előtt:
"Nagyon sokat köszönhetünk drukkereinknek, minden meccsen mellettünk voltak, külföldre is elutaztak akkor is, amikor hullámvölgyben voltunk. Nekik is köszönhetjük, hogy itt vagyunk döntőben, de talán most mindennél fontosabb lesz a biztatasuk. Nagyon reméljük, hogy megöltik a lelátót már az első mérkőzésen is!"

Ha a kezdőket nézzük, akkor két tapasztalt csapat találkozik, így szerintem kiegyensúlyozott meccsek lesznek. Nyilván fel kell készülnünk fizikálisan és mentálisan is mindenre, lesznek extrém helyzetek a pályán belül és kívül egyaránt, pláne így, hogy kétnaponta játsszunk majd. Mondanom sem kell, hogy a hétfői meccset milyen fontos lenne megnyerni a Folyondárban" – mondta a vasassc.hu-nak adott interjújában Dékány Bernadett.

Lengyel vezetőedzőnk, Jakub Gluszak hazájában eddig kétszer vívott bajnoki döntőt – mindkétszer aranyérmes lett a Chemik Policéval -, de ilyen lebonyolítással még nem találkozott.
"Elég őrült ez a kiírás, hogy kétnaponta mérkőzéseket kell játszanunk, így az elmúlt másfél hétben elsősorban az erre való mentális és fizikális felkészítésre helyeztük a hangsúlyt" – mondta a szakvezető.

Meglátása szerint a bajnokságnak ebben a szakaszában a csapatok már nem nagyon tudnak taktikailag újat mutatni egymásnak, így az ellenfélre való felkészülés is csak ennek a hétnek a második felében kezdődött el.

"Láttam már sok példát arra, hogy az az együttes, amelyik hosszabb mérkőzés nélküli időszakból érkezett, nem teljesített olyan jól, de kijelenthetem: ha holnap kezdődne a finálé, akkor is készen állnánk" – fogalmazott Gluszak.

A párharcban kiélezett összecsapásokra számít, ahol ha a színvonal nem is feltétlenül lesz mindig a legmagasabb, biztosan "nagy lesz a csata" a pályán.

"Nekünk ez az egy hét olyan lesz, mint másoknak a karácsony. Egész évben erre készültünk, minden tudásunkat és a bennünk lévő összes érzelmet a pályára fogjuk tenni. Bízom abban, hogy a szurkolóink is velünk lesznek az út utolsó szakaszán is" – nyilatkozta a 32 éves tréner.

Az ellenfél mestere, Hollósy László az MTI-nek azt mondta, nehéz lenne előre megmondani, hogy melyik csapat járt jobban: a többet pihenő Vasas, vagy ők akik egy nagy sorozatból érkeznek a bajnoki döntőbe.

"Másfél hét van hátra az idényből, ráadásul ez a bajnokság döntője, így aki fáradtságra hivatkozik, az csak kifogást keres. Sok újat most már nyilván nem tudunk mutatni egymásnak, biztos vagyok benne, hogy akárcsak mi őket, ők is alaposan kielemeztek minket. Egy-két apró taktikai változtatásra lehet majd számítani, de egy ilyen sorozat 60-70 százalékban a mentális tényezőkről szól" – fogalmazott a tréner.

 

 

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató