Idegenben is győzelem!

Az elődöntő második mérkőzésén is legyőztük az Újpestet.

Az elődöntő második, szombati meccsén vezetőedzőnk, Jakub Głuszak ismét együtt szerepeltette Dékány Bernadettet, Mária Kostelanskát és Török Katát.

A túloldalon Kántor Sándor is maradt az előző meccs felállásánál, azaz Bagyinka Fanni volt a feladó.

Jó támadásbefejezésekkel kezdett a hazai csapat, mi pedig több akcióba is belehibáztunk (5-2). Az előző összecsapás legjobbja, Ayshan Abdulazimova ejtésével és ászával zárkóztunk közelebb, Naya Crittenden rossz támadásával pedig egyenlítettünk is (8-8). Török jól nyitott, Kántor feladót cserélt (9-10), majd Kostelanská ászértékű szervája után időt is kért (10-13). Többször is nehéz labdákat oldottak meg támadóink, de a hazaiak két pontja után Głuszaknak volt mondanivalója (14-15). Sokkal jobban fogadtunk, mint a negyedik kerületiek, ebből aztán hatékonyabban is fejeztük be az akciókat (15-19), Kántor pedig Nelmaira Valdez és Nagy Viktória pályára küldésével próbált meg változtatni a mérkőzés alakulásán – mérsékelt sikerrel (15-21). Az utolsó labdamenetek nem tartogattak izgalmakat, Kostelanská ásza véget vetett az első szettnek (18-25, 0-1).

A második felvonásra a liláknál maradt Valdez, Nagy és Bleicher, de így is nálunk volt az előny (5-6). Kostelanská parádésan röplabdázott, az ő tizedik pontja után elégelte meg a látottakat Kántor (5-9). Egymás után három technikai hibát vétettünk (10-11), és Głuszak időkérése ellenére előbb egyenlítettek a hazaiak, majd a vezetést is átvették (14-13). Hárompontos hátrányban hoztunk két bravúrpontot – másodszorra da Silva blokkolt – (16-15), Török ászával egalizáltunk, majd az ő hátsósoros támadásával már mi vezettünk (17-18). A szett közepén semmi nem működött a játékunkban, ekkora azonban a csereként beállt Mihály Dorka ászt szervált (18-21), az UTE viszont ismét visszakapaszkodott egyre, amikor Abdulazimova szerzett két rendkívül fontos pontot (21-24). Szettlabdáink közül ő értékesítette a másodikat, így 54 perc után közel kerültünk az újabb győzelemhez (22-25, 0-2).

A harmadik etap első pontjainál ismét azeri légiósunk jeleskedett (3-5), ásza után hárommal vezettünk. Az előző játszma elvesztése láthatóan megfogta a lila-fehéreket (6-10), de Kántor az időkérésével helyre tette a fejeket, így hamarosan egyenlőt mutatott az eredményjelző. Głuszak a második játékmegszakításánál nagyon kiabált (12-10), majd pályára küldte Juhár Dalmát. Egymás után nyolc újpesti pontot követően sikerült végre elforognunk, de közelebb nem sikerült kerülnünk riválisunkhoz, mert sok hiba csúszott a játékunkba (17-12). Dékány kétszer volt eredményes, Abdulazimova, majd Török is megrázta magát, da Silva ötödik pontot érő blokkjával pedig egyenlítettünk (19-19)! Kostelanská bombájával ismét vezettünk, majd amikor már három volt a fórunk, közel volt a második siker (19-22). A hazaiak mozgósították utolsó erőtartalékaikat és fordítottak (23-22), s Bleicher Réka nyitássorozatával le is zárták a szettet (25-22, 1-2).

A negyedik játékrész eleje fej fej melletti küzdelmet hozott jobbára újpesti vezetéssel (6-5), és mindkét térfélen kevés hibával. Éppen emiatt a csapatok szinte minden fogadásukból pontot szereztek, egy pontnál nagyobb differencia egészen addig nem alakult ki, amíg Török nem nyitott egy ászt (12-14). Kostelanská ismét magasabb sebességi fokozatra kapcsolt (12-16), Kántor így időkérései elhasználása mellett visszaküldte Liliom Ritát is. Egy elrontott szervánkra négy újabb hiba érkezett, így a hazaiak fordítottak (18-17). A végjáték egálról indult (20-20), előbb egy nagyon hosszú labdamenet végén Crittenden rontott nagyon csúnyát, majd ezt kihasználva még két pontot szereztünk (20-23). Meccslabdához Bleicher rossz feladásával jutottunk, a kegyelemdöfést Dékány Bernadett ásza adta meg (20-25, 1-3).

Folytatás jövő vasárnap hatkor, a párharc harmadik mérkőzésén a Folyondárban.

————————————————————————————

EXTRALIGA, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
UTE – Vasas Óbuda 1-3 (-18, -22, 22, -20)
Megyeri út, 350
néző. Vezette: Kiss Z. , Szabó Zs.

UTE: Fortuna 9, Carabali 1, Crittenden 22, Bokorné 7, Paradzik 8, Bagyinka. Csere: Koszjak, Hoque (liberók), Bleicher R., Valdez 13, Nagy V. 6. Vezetőedző: Kántor Sándor

Vasas: Török 10, da Silva 13, Kostelanská 24, Dékány 15, Abdulazimova 15, Ana Tiemi 4. Csere: Bozicevic, Juhár (liberók), Mihály 1. Vezetőedző: Jakub Głuszak

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Kántor Sándor: – Itt már csak győzelem és vereség van. A Vasas most egy lépéssel még közelebb került a döntőhöz, de oda nagyon nehéz bejutni. Aki most tőlünk úgy gondolja, hogy ezzel vége a párharcnak, az álljon fel és menjen haza.

Jakub Głuszak: – Jól kezdtünk és kontrolláltuk az első két játszmát. A harmadik szett közepétől viszont sokat hibáztunk és visszahoztuk az UTE-t a meccsbe. A negyedik játszmában jól harcoltunk, de ekkor nagyon hullámzó volt a játékunk, ezen mindenképpen változtatnunk kell a továbbiakban. Összességében azonban boldog vagyok az újabb győzelem miatt, az, hogy most hogyan játszottunk, nem annyira számít. A párharcnak még nincs vége, a következő mérkőzésen is maximális erőbedobásra lesz szükség.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató