Öt nap alatt másodszor mérkőzünk meg a Jászberénnyel.
Ebben a szezonban ötödször, egyben utoljára csapunk össze csütörtökön a Jászberény együttesével, amikor az Extraliga 17. fordulójában a jászságiak vendégei leszünk a Bercsényi utcában.
Legutóbb vasárnap, a Magyar Kupa érdi bronzmérkőzésén csaptunk össze mostani ellenfelünkkel, és akkor 3-0-ra nyertünk. A bajnokságban egy 3-0-s és két 3-1-es győzelmet arattunk, és a cél most is egyértelmű: megőrizni makulátlan mérlegünket riválisunkkal szemben!
"Kötelező a győzelem számunkra, de egyáltalán nem szabad lazán vennünk a mérkőzést még úgy sem, hogy vasárnap nyertünk” – mondta honlapunknak Mihály Dorka. Kiemelte, az előző összecsapáshoz képest a saját hibáink számát mindenképpen le kell csökkentenünk, nyitásban agresszívabbnak kell lennünk, mert ez a kulcsa annak, hogy ezúttal a legutóbbinál könnyebben abszolváljuk a feladatot.
"Fontos, hogy elhozzuk mindhárom bajnoki pontot” – tette hozzá fiatal játékosunk.
A kupa bronzmérkőzésére visszaemlékezve kijelentette: idén is teljesen más volt a hangulat, mint egy átlagos bajnoki mérkőzésé, és ő személy szerint nagyon örült annak, hogy a szurkolók oda is elkísérték a csapatot, fantasztikus hangulatot teremtve az Érd Arénában.
"Boldog vagyok, hogy éremmel zártuk a kupasorozatot, ez most megadhatja számunkra azt a plusz löketet, amire szükségünk van az előttünk álló kemény mérkőzésekre” – fogalmazott Dorka, aki tavalyi, első MK négyes döntőjén elmondása szerint sokkal jobban izgult, mint az idein.
Az Extraliga tabelláját négy ponttal vezető csapatunkra még négy alapszakasz-mérkőzés vár: a Jászberény után sorrendben vendégül látjuk a Békéscsabát, elutazunk a kupagyőztes Nyíregyházához, majd március 14-én a Viharsarokban zárjuk a sorozatot.
A feladat tehát nem könnyű, de egy jó rajt megfelelő önbizalmat adhat a folytatáshoz.
A Jászberény elleni mérkőzés február 21-én, csütörtökön 20.30 órakor kezdődik, és az M4 Sport élőben közvetíti azt.