Abdulazimova: MVP-cím, új szerződés

Azeri válogatott centerünk a következő idényben is a Vasas Óbudát erősíti.

Azok után, hogy vasárnap az Érd Arénában a Jászberény elleni Magyar Kupa-bronzmérkőzésen csapatunk legjobbja volt, új, egyéves szerződésre kanyarította rá a nevét azeri válogatott centerünk, Ayshan Abdulazimova.

A 25 éves röplabdázó a hétvégi MK-mérkőzés kapcsán elmondta: örül, hogy az elődöntős búcsú okozta csalódottság után sikerült elhozniuk a harmadik helyért járó medált, annak meg külön örül, hogy jól ment neki a játék.

"Elégedett voltam a saját teljesítményemmel, de persze minden edzésen arra törekszem, hogy még jobb legyek. Fontos mérkőzések várnak ránk, de hiszünk abban, hogy megnyerjük előbb az alapszakaszt, majd a bajnokságot is” – fogalmazott Ayshan.

Hozzátette: a kupában elért eredmény kellő önbizalmat kell, hogy adjon nekik a folytatásra. Meglátása szerint erre szükségük is volt, mert az utóbbi időszakban a fontos meccseket rendre elveszítették.

"A következő heteket és mérkőzéseket fel kell használnunk a további építkezésre. Rendkívül keményen dolgozunk az első naptól fogva, ennek meg kell, hogy legyen az eredménye. Az a célunk, hogy a lehető legtöbb energiával és a legpozitívabban menjünk neki a rájátszásnak” – jelentette ki.

A Budapestre szerződésével kapcsolatban kiemelte, hogy bár most először van külföldön – és a családja néha hiányzik neki –, Azerbajdzsánban is rengeteg nem azeri csapattársa volt, így ebből a szempontból nincs nagy különbség a korábbi szezonjai és a mostani között.

"A magyar fővárost nagyon szeretem, nagyszerű hangulata van, fiatalos nagyváros. Szeretek itt élni, részben ennek is köszönhető, hogy hosszabbítottam a Vasassal. A csapattal is nagyon jól megvagyunk, összetartunk, a vereségek után is családként viselkedünk és közösen próbáljuk megoldani a problémákat. Kuba is nagy szerepet játszott abban, hogy idejöttem tavaly nyáron, így természetesen az ő maradása is nagy hatással volt az én döntésemre. Imádok játszani, imádom a röplabdát, az a célom hogy az összes mérkőzésen pályán legyek és segítsem a csapatot. Ez utóbbiban a szurkolók nagyon fontos szerepet töltenek be, jó érzés, hogy mindenhova elkísérnek és támogatnak bennünket, ezt nagyon köszönjük” – mondta Ayshan.

Centerünkre sűrű nyár vár: a klubszezon végeztél az azeri válogatottal az Európa Ligában szerepel, majd rövid szünetet követően, augusztus első napjaiban Brazíliába utaznak az olimpiai kvalifikációs tornára. Ezt követően tér vissza Európába, közelebbről Budapestre, az azeri válogatott ugyanis egy csoportban szerepel a magyar csapattal.

"A sorsolás után a csapattársaim egyből írtak, hogy milyen jó helyeket tudok Budapesten, mert majd szívesen megnéznék őket… A magam részéről örülök, hogy egy ismerős városban játszunk majd, remélem, lesznek a lelátón olyan hazai szurkolók, akik a nem magyar érdekeltségű meccseken nekünk szurkolnak majd” – zárta szavait a center, akinek több más európai csapattól is volt ajánlata, ám végül a maradás mellett döntött.

Jakub Głuszak, csapatunk vezetőedzője a szerződéshosszabbítás kapcsán kijelentette: meglátása szerint tavaly nyáron Ayshan jó döntést hozott azzal, hogy a Vasas választotta, és a klub is jól járt az ő szerződtetésével.

"Sok játéklehetőséget kap, Európában is megmutathatta magát, örülök, hogy a maradás mellett döntött, mert sok pozitív dolgot ad a csapatnak. Elégedett vagyok az eddig mutatott teljesítményével, ezért is határoztunk úgy, hogy számolunk vele a következő idényben is” – mondta a lengyel szakember.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató