Indul az újév!

A téli szünetben megerősített Jászberény ellen kezdődik számunkra a 2019-es év.

Vége a közel egy hónapos várakozásnak, kedd este hétkor ismét pályán lesz az Extraligában listavezető női röplabdacsapatunk, a Vasas Óbuda!

„A 12 napos szünet után tudtuk, hogy kemény munka vár majd ránk az első hetekben, ennek megfelelően is zajlottak az edzések” – jelentette ki honlapunknak csapatkapitányunk, Ana Tiemi.

Feladónk elmondta, a fő cél az volt az első időszakban, hogy visszanyerjék a korábbi formájukat, ez pedig mostanra nagyjából sikerült is.

„Jól reagáltunk a terhelésre, kijelenthetem, hogy nagyon jó és magas színvonalú edzéseken vagyunk túl. Azt azonban mindenkinek látnia kell, hogy még nem vagyunk százszázalékos állapotban, azt későbbre tartogatjuk” – fogalmazott Ana, aki szerint épp ezért a szokásosnál is nagyobb koncentrációra és odafigyelésre lesz szükség a Jászberény elleni keddi találkozón.

„A célunk egyértelmű a 2019-es nyitómeccsen: megszerezni mindhárom bajnoki pontot!” – jelentette ki kapitányunk, aki hozzátette, bár a szünet nagyon jó volt és nagyon jól telt, boldog, hogy ismét dolgoznak, mert hiányoztak neki a csapattársak.

Vezetőedzőnk, Jakub Głuszak is azt mondta, az elmúlt két hétben végig nagyon magas színvonalúak voltak a gyakorlások, a játékosoknak láthatóan jót tett a szünet, labdára és sikerre éhesen tért vissza mindenki a pihenőről.

A sérültjeink közül Nuria Lopes da Silva múlt hét végén elkezdte az edzéseket, pályára lépése azonban a keddi találkozón még kérdéses. Ütőnk, Panagiota Dioti vállát végül meg kellett műteni, a múlt csütörtöki beavatkozás jól sikerült, játékosunk jelenleg otthon, Görögországban végzi a rehabilitációját.

A jászberényiek sem tétlenkedtek a szünetben: a Magyar Röplabda Szövetség adatbázisa szerint riválisunk két szerb röplabdázóval, az átlóként bevethető, az előző idényben a német Münsterben szereplő Ivana Bulajiccsal, valamint a korábban a magyar válogatott Nagy Eszter csapattársaként a Coastal Carolina Universityn is megforduló négyes ütő Natasa Savoviccsal erősítette meg keretét.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató