Fontos három pont

Egy szettet vitt el csak az UTE a Folyondárból.

A negyedik helyen álló Újpest elleni fővárosi derbinek azzal a tudattal vághattunk neki, hogy amennyiben nyerünk, úgy páholyból nézhetjük a szombati Békéscsaba-Nyíregyháza rangadót.

Jakub Gluszak vezetőedző aktuálisan legerősebb csapatát küldte pályára, a túloldalon viszont Kántor Sándor meglepőt húzott, és Bokorné Liliom Ritával, valamint Kiss Annával vágott neki az összecsapásnak, míg feladóként Bagyinka Fanni kezdett.

A találkozó első labdameneteit követően vezettünk, mert támadásban és blokkmunkában is megfelelően teljesítettünk (8-5). Ayshan Abdulazimova egymást követő pontjaival, majd Villám Lilla jó támadásával ötre nőtt előnyünk, a vendégek időkérését követően pedig az előző, Balatonfüred elleni kupameccs legjobbjának megválasztott Ambrosio Melani nyitott egy ászt (15-9). Mária Kostelanská kapott egy nagy blokkot, majd Liliom Rita szerváját néztük be (17-14), de három újpesti hibát kihasználva elértük a húszat (20-14). A remekül játszó Villám támadásával hamarosan szettlabdához jutottunk, amit Abdulazimova blokkjával használtunk ki (25-18, 1-0).

A második felvonást a lila-fehérek kezdték kicsivel jobban, de elszakadni nem tudtak vendégeink (8-8). A mérkőzés leghosszabb és legszebb labdamenetet az újpestiek sikerét hozta (10-11), de Török Kata egyből kiegyenlített. Két ponttal később Gluszak megnyomta a csengőt, és egy szélesre szálló újpesti centertámadás után megint egalizáltunk, majd Abdulazimova ásza után Kántornak volt mondanivalója. Tartottuk az egypontos vezetést, amikor Mihály Dorka jött nyitni, de becserélésével ezúttal nem tudtunk meglépni. Török volt többször is eredményes támadásban, amikor hátraforgott, Gluszak megint időt kért (21-22). Huszonhárom egálnál elemi hibát vétettünk egy potyabejátszásmál – két játékosunk egymásra várt, a labda meg leesett –, ezt pedig könyörtelenül kihasználták a vendégek és egyenlítettek (23-25, 1-1).

A harmadik szett elején az Újpestnek minden labda jól pattant, ennek ellenére két Abdulazimova-pont után Kántor kért először időt (4-5). Kostelanská is hozzászólt a meccshez (9-6), de megint ajtó-ablak helyzetben rontottunk, az UTE pedig egalizált (9-9). Mindkét együttes sokat hibázott, egymás után három újpesti következett ebből a műfajból, ezt pedig megelégelte Kántor Sándor (14-11). Kostelanská két ászt is nyitott, Ana Tiemi több bravúrt is bemutatott, így állandósult a négy-ötpontos differencia (19-14). A hajrára jó szerváinkra alapozva már néhány közönségszórakoztató akcióra is futotta részünkről, s bár Török támadásai után játszmalabdákhoz jutottunk, Gluszaknak még egy időkérést el kellett használnia, mielőtt Kostelanská sáncával megint nálunk volt az előny (25-20, 2-1).

A negyedik etapban Gluszak hamar és nagyon idegesen parancsolta magához csapatát (1-5), de együttese ennek ellenére sok buta hibát vétett, így nem tudott közelebb kerülni riválisához. Az ismételt játékmegszakítást követően (3-9) Ana Tiemi nyitássorozatával léptünk közelebb (8-11), majd Liliom hibájával már csak egyetlen pont volt a csapatok között (14-15). Kostelanská cipelte hátán együttesét, az ő remek mentése után Török egyenlített (18-18). Kántor időt kért, Ambrosio egyedül blokkolt, s máris hárommal mentünk (21-18). Villám támadásával jutottunk mérkőzéslabdához, amit egyből ki is használtunk, így otthon tartottuk mindhárom pontot (25-19, 3-1).

Folytatás szerdán 19 órakor a Nova Gorica elleni Challenge Kupa-nyolcaddöntőben.

————————————————————————————————————–

EXTRALIGA, 12. FORDULÓ
Vasas Óbuda – UTE 3-1 ()
Folyondár utca, 350
 néző. Vezette: Ujházi, Adler

Vasas: Ana Tiemi 3, Kostelanská 19, Ambrosio 3, Villám L. 16, Török 15, Abdulazimova 15. Csere: Bozicevic (liberó), Mihály. Vezetőedző: Jakub Gluszak

UTE: Kiss A. 7, Paradzik 8, Bagyinka 2, Fortuna 21, Kovács L. 5, Bokorné 14. Csere: H. Lakatos (liberó), Nagy V. Vezetőedző: Kántor Sándor

Az állás: 1. Vasas Óbuda 31 pont/12 mérkőzés, 2. BRSE 26/12, 3. Nyíregyháza 23/11, 4. UTE 16/12, 5. Jászberény 9/11, 6. Hungast-Haladás 0/12

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Jakub Gluszak: – Az UTE jó csapat és alaposan meglepett minket a felállásukkal, mert másra készültünk. Szerencsére sikerült gyorsan átalakítani a taktikát, de a második játszmában a sok hibával visszahoztuk a meccsbe az ellenfelet. A harmadiktól megint mi irányítottuk a játékot, azért pedig különösen boldog vagyok, hogy a negyedikben nagy hátrányban sem adtuk fel és így fontos három pontot szereztünk.

Kántor Sándor: – Sajnálom, hogy nem sikerült pontot szereznünk, mert most ebben a felállásban is jól játszottunk és a korábbiakkal ellentétben haraptunk…

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató