Nemzetközi vizeken

A Formis Rogoza ellen kezdjük az idei európai kupaidényt.

Szerdán megkezdi nemzetközi szereplését a Vasas Óbuda: a Challenge Kupa selejtezőjének első mérkőzésén a szlovén Formula Formis Rogoza otthonában lépünk pályára.

Ellenfelünk az előző idényben bronzérmes lett hazája bajnokságában a két tradicionális nagycsapat, a Maribor és a Calcit Kamnik mögött, ezzel szerzett jogot arra, hogy megmutathassa magát az európai kupaporondon.

A mostani idényt nem kezdte jól a Rogoza, négy forduló alatt mindössze egyetlen győzelmet tudott szerezni, így jelenleg mindössze a hetedik helyen áll a tabellán.

Ami az ellenfél játékoskeretét illeti, a hazai röplabdások közül Ana Marija Vovk neve lehet ismerős szurkolóink számára, ő ugyanis az elmúlt években a Maribort erősítette. A feladó – és egyben csapatkapitány – Angelina Ajnihar, valamint az együttes két idegenlégiósa, a fehérorosz center Hanna Tyupikina és a montenegrói szélső ütő Danijela Dzakovic mellett jobbára fiatal szlovén játékosok alkotják a rogozai együttest, ám a szlovén utánpótlásképzést ismerve biztosak lehetünk abban, nem lesz könnyű dolgunk.

"Kielemeztük a szlovének játékát, tudjuk, mik az erősségeik, mint ahogy azt is, hol vannak a sebezhető pontjaik. Ezúttal sem becsüljük le ellenfelünket, teljesen mindegy, eddig hogyan teljesítettek a bajnokságban. Most is maximális koncentrációt kértem a lányoktól, akiknek a fejében alaposan rendet kellett tenni a szombathelyi mérkőzés után" – jelentette ki vezetőedzőnk, Jakub Głuszak a keddi edzést követően.

Hozzátette, olyan teljesítményt, mint a Haladás elleni, többet nem akar látni.

"Lehet rossz napja valakinek, lehet hibázni is, de az a mennyiségű rontás, amit ott vétettünk, megengedhetetlen. Kitűzünk egy célt az alapszakasz második körére, ennek fontos lépése lesz a mai mérkőzés” – fogalmazott a szakember.

Együttesünk a szokásoktól eltérően 14 játékossal utazott el a mérkőzésre, ugyanis első számú feladónk, Ana Tiemi kisebb lábsérüléssel bajlódik, így játéka bizonytalan a szerdai összecsapáson – épp ezért tartott a csapattal a juniorcsapat kapitánya, Boros Réka is.

A mérkőzés szerda 18.00-kor kezdődik, élő eredménykövetést az Európai Röplabda Szövetség honlapján (cev.lu) találhat mindenki.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató