Szombat délelőtt a házigazda Maribor volt a jobb.
Második maribori edzőmeccsünkön Ambrosio Melani mellett Szabó Adrienn volt a center, s álmosan kezdtünk (4:8), ám néhány hazai hibának köszönhetően szettben maradtunk, hogy aztán Mária Kostelanská ászával egyenlítsünk is (9:9). A vezetés átvétele után hármat rontottunk, így Jakub Gluszak időt kért (16:13). Vezetőedzőnk ezt követően szinte minden röplabdázóját pályára küldte, de a hibákat nem tudtuk kiküszöbölni a játékunkból, így a hazaiak sikerével zárult az első etap (25:18, 1:0).
A második felvonást is gyengén kezdtük, Kostelanskát Török Kata váltotta, de így is magabiztos hazai vezetést mutatott az eredményjelző (10:3). Török támadásával, majd Villám Lilla ászával kezdtük meg a felzárkózást, amit a hazaiak edzője időkéréssel próbált megállítani (10:8). Kísérlete ellenére egyenlítettünk (11:11), de amikor lendületünket továbbvihettük volna, és magunkhoz ragadhattuk volna a vezetést, megint rontottunk, majd a hazaiak kétszer is a blokkunkat használva értek el pontot (18:15). Gluszak tanácsokkal látta el csapatát, de játékosai nem találták a jó megoldásokat, így ez a szett is a hazaiaké lett (25:18, 2:0).
A harmadik játszmát a már az előző játékrész hajrájában is a pályán lévő Durst Annával kezdtük, s ezúttal pontosabban röplabdáztunk (6:8). A hazai időkérést követően a mariboriak is jobban teljesítettek, de Mihály Dorka két ászát követően ismét szlovén játékmegszakítás következett (11:15). Durst jól szolgálta ki társait, Török jól dolgozott a hálónál, így 22:17-nél közel voltunk a szépítéshez. Ötöt hibáztunk egymás után, majd két szettlabdát is hárítottak a hazaiak, mielőtt Ambrosio alkarral áttett labdája ráesett volna a vonalra (25:27, 2:1).
A negyedik etapot is nagy lelkesedéssel kezdtük, de a játszma derekára a visszaálló Iza Mlakar vezette szlovén csapat került fölénybe (14:10). A nyitásfogadásunk erősen dadogott, így pedig Durstnak és a támadóknak is nehéz dolga volt (19:13). Amikor mi nyitottunk, akkor sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk (20:18), de ez nem volt elég ahhoz, hogy szombaton is egyenlő eredményt érjünk el (25:21, 3:1).
Ezzel véget ért a felkészülési időszakunk, jövő szombaton, délután ötkor már a Haladás elleni szezonnyitón a nagyközönségmek kell megmutatnia magát a lányoknak.
————————————————————————————————————
Nova KBM Branik Maribor (szlovén) – Vasas Óbuda 3:1 (18, 18, -25, 21)
Vasas: Dioti 10, Ambrosio 6, Villám L. 14, Kostelanská 2, Szabó A. 4, Ana Tiemi. Csere: Juhár, Bozicevic (liberók), Durst 2, Mihály 3, Török 11. Vezetőedző: Jakub Gluszak