Jó hangulatú csapatépítő

Strandröplabda-torna és közös ebéd volt a szombati nap programja.

Jó hangulatú csapatépítő programon vett részt együttesünk a szakmai stáb, valamint a többségi tulajdonos Jámbor János társaságában: előbb egy egymás közti strandröplabda-tornát játszottak Kispesten, majd egy közös ebédet költöttek el Budapest belvárosában.

A tornán – a szórakozás, és az egymás pályán kívüli megismerése mellett – természetesen tét is volt, hiszen a dobogósok éremben részesültek.

Az összesen nyolc páros két csoportban vívott körmérkőzést egymással (a találkozók egy darab 21 pontos szettig tartottak), ezt követően a csoportokban azonos helyen végzők keresztjáték során döntötték el a végső helyezések sorsát.

A hetedik helyért zajlott Török Kata, Sarlós Márton-Juhár Dalma, Jámbor János csatából utóbbi, míg az ötödik helyért rendezett Manninger Luca, Jakub Gluszak-Ambroriso Melani, Mária Kostelanská párharcból előbbi került ki győztesen.

A bronzéremért másodedzőnk, Kőnig Gábor Durst Annával alkotott kettőse csapott össze Ana Tiemi Takagui és Mihály Dorka duójával, és végül utóbbiak diadalmaskodtak 21-17 arányban.

A fináléban „balkezesek” vs ”jobbkezesek” csörtére került sor: az egyaránt nagy strandröplabdás rutinnal rendelkező Szabó Adrienn Boros Rékával, míg Villám Lilla Nuria Lopes da Silvával jutott el az aranycsatáig. Itt bár a találkozót a balosok kezdték jobban, a rutinosabb Villám, da Silva kettős fordított, s szoros küzdelemben, 21-17-es diadallal elhódították a II. Vasas Strandröplabda Bajnokság aranyérmét.

A mintegy két és fél órás, edzéssel is felérő, sok nevetéssel tarkított sportolást követően együttesünk egy belvárosi étteremben közösen ebédelt, tovább építve a már most is remek csapatszellemet.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató