„Tizenkettessel: Durst Anna”

Feladónk is szerződést hosszabbított a Vasas Óbudával.

Augusztusban immáron ötödik szezonját kezdi meg felnőtt csapatunkban saját nevelésű feladónk, Durst Anna, aki csütörtökön aláírta az új idényre szóló szerződését.

Ennek kapcsán beszélgettünk a megszokottnál kicsit hosszabban 20 éves játékosunkkal.

„Örültem nagyon, hogy a szezon alakulásával én lettem a kezdő, de persze alapvetően nem ilyen áron szerettem volna – kezdte az elmúlt idényre a visszaemlékezést Durst. – Megmutathattam, mit tudok, de fizikálisan és mentálisan is rettenetesen elfáradtam és nagyon megterhelő volt az, hogy hetekig, hónapokig egyedül voltam.”

Teljesítményével kapcsolatban megjegyezte, nagyjából kiegyensúlyozottnak érezte magát, de tudja, volt néhány meccs, amikor nagyon nem ment neki a játék.

„Sok szempontból fejlődtem, előreléptem, ebből a szempontból mindenképpen jó volt, hogy így alakultak a dolgok” – egészítette ki.

Aki ismeri Annát, tudja, hogy magasan vannak az önmagával szembeni elvárások, így adódik a kérdés, ezeknek sikerült-e megfelelnie.

„Nagyon kettős érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, mert ez pont nem az a szezon volt, amikor sok személyes sikert meg tudtam volna élni… Sajnos nem azokat az eredményeket értük el, amit terveztünk, így hiába éreztem legtöbbször úgy, hogy jól megy, ez az eredményekben nem igazán mutatkozott meg. Illetve an pár dolog – elsősorban a nyitás és a blokk -, amiben sokkal stabilabbnak kell lennem.”

Az osztályozó előtti edzőváltással kapcsolatos kérdésre úgy reagált, mindenkit meglepett a dolog, mert úgy gondolták, hogy akármi lesz, Jókay Zoltánnal fejezik be a szezont.

„Emberileg is nagyon sajnáltam Zotyát, mert rengeteg munkát beletett ebbe az idénybe, és látszott rajta, hogy neki is nagy kudarc volt ez az egész, nem így tervezte. Sok mindenben változott, változtatott a szezon során, próbált segíteni, de valahogy ez most együtt nem működött. Gábor nagyobb szerepvállalásával teljesen más lendületet vettek az edzéseink, s így utólag visszagondolva azt hiszem, szükségünk volt erre ahhoz, hogy így hozzuk le az MTK elleni párharcot” – mondta.

Mint fogalmazott, most könnyebben döntött a maradás mellett, mint egy évvel korábban, ugyanis az egyetlen komoly megkeresése vidéki csapattól érkezett, de mivel az egyetemen most lesz utolsó éves, nem szeretett volna elmenni Budapestről.

„A következő szezonban kevesebb órám lesz, így még több délelőtti edzésre tudok majd lejárni, ez pedig biztos segíteni fog. Ráadásul mivel nekem felnőtt csapatban eddig csak Zotya volt az edzőm, nagyon inspirál, hogy egy új szakembernek is megmutathassam, mit tudok, illetve meglássam, másvalaki mit tud kihozni belőlem.”

Azzal kapcsolatban, hogy nem bántja-e, hogy egy ilyen idény után is vélhetően nem ő lesz az első számú feladó, szintén kétes érzései vannak.

„Nehéz erre mit mondani, mert most úgy kellett játszanom legtöbbször, hogy nem volt cserém, így hatalmas volt rajtam a nyomás. Azt gondolom azonban, hogy az Extraliga lesz olyan erős, hogy így, iskola mellett még nem biztos, hogy készen állok a feladatra, éppen ezért remélem, hogy olyan poszttársam lesz, aki tapasztalt, és akitől sok mindent tanulhatok, elleshetek. Az meg már csak rajtam és a munkámon múlik, hogy mennyi lehetőséget fogok kapni. Tudom, miben kell még fejlődnöm, előre lépnem. Azt azért remélem, hogy ha egy év múlva ugyanígy leülünk és beszélgetünk, akkor arról kell majd eszmét cserélnünk, milyen lesz úgy készülni a következő idényre, hogy tudom, első számú feladóként számolnak velem.”

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató