Az a végjáték ne lett volna..

Ismét közel voltunk a pontszerzéshez a bajnok ellen.

Erica Vietti és Verica Simic mellé ezúttal Mária Kostelanská csatlakozott a sérültlistán, akinek a combja fájt. A túloldalon továbbra sem volt a csapatban Dobi Edina, Szpin Renáta és Ksenija Ivanovic.

Papp Orsolyával és Elena Cappellivel a kezdőhatosban a három nappal ezelőtti, békéscsabai meccshez hasonlóan ezúttal is előbbi szerezte első pontunkat, s jó nyitásainknak hála vezettünk (5:3). Török Kata és Németh Anett pontjaival továbbra is tartottuk a lépést a bajnoki címvédővel (9:9), de néhány pontatlanság után Jókay Zoltánnak időt kellett kérnie (9:12). Csapatunk rövid időn belül három ászt is kapott, így jött az újabb hazai játékmegszakítás (10:15). Török és Németh révén ugyan továbbra is voltak fellángolásaink, s nem tudott minket sokkal jobban leszakítani a Békéscsaba, de összességében magabiztosan nyerte a nyitó felvonást (17:25, 0:1).

A második szett eleje hasonlóan alakult az előzőhöz, ezúttal is nálunk volt az előny (7:5), ám sorozatban három csabai pont után Jókay kért időt (8:9). Az ellenfél rendkívül kevés hibával játszott és hatékonyabban támadott, Lucia Frescóval pedig ezúttal is nehezen bírtunk (13:13). Kiss Gréta parádés mezőnyözése és egy elrontott vendégtámadás után Alberto Salomoni állította meg a játékot, majd pár perccel később egy elrontott vasasos támadás után Jókay is (18:17). Ismét beragadtunk az egyes állásba, ami az idegenbeli mérkőzésen is fejtörtést okozott, így Bodovics Hanna jött Papp helyére. Kétpontos vendég előnnyel fordultunk rá a közvetlen végjátékra (20:22), de 23:23 után előbb a címvédőnek, majd nekünk volt játszmalabdánk, s ezúttal az elsőt ki is használtuk (26:24, 1:1).

A harmadik felvonást egy szenzációs Török-Kiss mentés vezette fel, s hol egyik, hol másik együttes szerzett két-két pontot (7:7) úgy, hogy nálunk még Kiss Gréta is feliratkozott a pontszerzők közé. Jókay kétpontos vendég előnynél kért időt (10:12), s bár kiegyenlítettünk, ellenfelünk megint több jó támadást is bemutatott ugyanabban az állásban (12:16). Bodnár Dorottya két ásza után messze kerültünk a részsikertől (13:19), de Németh jó szervái visszahozták a reményeket (16:19). Két ponttal később újabb vendég időkérés következett (18:19), de így is egyenlítettünk. Kiélezett volt ez a végjáték is, 22:22-nél egy egyértelmű csabai kettősérintést nem fújt le Tillmann Gyula, aminek következtáben rontottunk egy támadást, ez a (játékvezetői) hiba pedig játszmánkba került (23:25, 1:2).

Jóka Zoltán piros lapjával indult a negyedik etap, lányainkat pedig láthatóan megfogta az előző szett végjátéka (1:5). Jókay két időkérése sem használt, teljesen szétestünk, s csak idő kérdése volt, mikor ér véget az összecsapás (5:14). Csapatunk az állástól függetlenül nem adta fel (11:17), ezért a küzdőszellemért pedig minden dicséretet megérdemelnek. A találkozót ettől függetlenül ismét a Békéscsaba nyerte (14:25, 1:3).

EXTRALIGA, 8. FORDULÓ
Vasas Óbuda – Linamar-Békéscsabai RSE 1:3 (-17, 24, -23, -14)
Folyondár utca, 150
néző. Vezette: Tillmann, Mezőffy

Vasas: Durst 1, Török 13, Papp O. 2, Németh A. 14, Cappelli 10, Haneline 14. Csere: Juhár, Kiss G. 1 (liberók), Bodovics 5, Mihály. Vezetőedző: Jókay Zoltán

Békéscsaba: Pekárik 13, Fresco 21, Mlinar 18, Bodnár 15, Koseková 2, Glembóczki 3. Csere: Molcsányi (liberó), Szedmák, Ludmán 4, Nagy E. Vezetőedző: Alberto Salomoni

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Jókay Zoltán: – Megint egy teljesen új összeállításban játszottunk, de nem lehet egy rossz szavam se a lányokra, mert három játszmán keresztül nagyon odatették magukat, a negyedik pedig sajnos már csak a veszett fejsze nyele volt.

Alberto Salomoni: – Nem akarok mentegetőzni egy győzelem után, de azért látszik, hogy a lányok fáradtak, a Vasas pedig mindent beleadott, úgyhogy gratulálok nekik is. A második szettben mi hoztuk fel magunkra a Vasast, s egy elvesztett játszma után törvényszerű volt, hogy egy kicsit megzavarodtunk. A harmadik játszma végén aztán a szerencse is kellett, hogy nyerjünk, de összességében úgy érzem, hogy mi voltunk a jobbak.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató