Ezúttal volt tartásunk

Az eredmény ugyanaz, a mutatott játék nagyon más volt a Nyíregyháza ellen.

A Fatum-Nyíregyháza elleni újabb összecsapáson Erica Vietti alkar-, Verica Simic pedig Achilles-ín-sérülés miatt nem volt ott a keretben, így feladóként Durst Anna, átlóként pedig – térdszalag-szakadása óta először – Németh Anett kezdett a Vasas Óbudában.

Rengeteg technikai hibával kezdődött a mérkőzés, ugyanakkor mindkét csapat több szépen kivitelezett akciót is bemutatott (7:8). Tartottuk a lépést a vendégekkel, sokkal hatékonyabban támadtunk, mint a csütörtöki kupameccsen. Török Kata blokkjával hosszú idő elteltével az egyenlítés is összejött (15:15), majd az ő támadásával vezettünk is. Egy ponttal később Horváth András időt kért, két labdamenetet követően Jókay Zoltán tette meg ugyanezt (17:17). Tatjana Matic majd Sanja Kalicanin támadása után megint kettő volt a különbség (19:21), így Jókay újra tanácsokkal látta el játékosait. Ugyan Németh támadásával megszereztük huszadik pontunkat, jött egy kétperces rövidzárlat, ez pedig az első szettbe került (21:25, 0:1).

Bodovics Hanna akciójával indult a második felvonás, Mária Kostelanská két ászával pedig hárommal vezettünk (6:3). Németh támadása után vendég időkérés következett, majd – bár négyre hízott az előnyünk – hamarosan a mi vezetőedzőnk cselekedett ugyanígy, mert belehibáztunk az akciókba (9:8). Villám Lilla pontjaival fordítottak a nyírségiek, majd a találkozót kifejezetten rosszul vezető Bátkai-Katona Ágnes előbb sárga, majd piros lapot adott Jókaynak (11:15). A küzdőszellemünkre nem lehetett panasz, önfeláldozó mentésekkel tartottuk magunkat játszmában. Egy pontra zárkóztunk, majd nem sokkal később Németh blokkról lecsorgó ütésével az egyenlítés is összejött (20:20). Átlónk hetedik pontja után Kotormán Rékát küldte be Horváth András, majd egy újabb érthetetlen játékvezetői ítéletet követően megint a Nyíregyháza vezetett. Nem adtuk fel, ezúttal Török Kata ászával szereztük vissza a vezetést (23:22), de játszmalabdához kétszer is a vendégek jutottak, s a másodikat ki is használták (24:26, 0:2).

A harmadik játékrész három rontásunkkal indult, s Kalotai Zsófia szervái után néggyel mentek a vendégek. Játszmabeli harmadik elhibázott nyitásunkból szerezte hetedik pontját a Nyíregyháza, de tíznél utolértük ellenfelünket (10:10). Nelmaira Valdez alapvonalra eső nyitása után Jókay időt kért, majd három ponttal később megint (13:16). Bodovics egyedül szedte le Kalotait (17:17), de hamarosan Matic ászával megint három volt közte (17:20). Elena Cappelli érkezett, majd Papp Orsolya is beállt, de már csak egyetlen pontot szereztünk a folytatásban, így ismét 3:0-s vereséget szenvedtünk (18:25, 0:3).

Folytatás pénteken, Kaposváron.

EXTRALIGA, 6. FORDULÓ
Vasas Óbuda – Fatum-Nyíregyháza 0:3 (-21, -24, -18)
Folyondár utca, 200 néző. Vezette: Bátkai-Katona, Árpás

Vasas: Török 12, Bodovics 3, Németh A. 7, Kostelanská 9, Haneline 6, Durst 2. Csere: Juhár (liberó), Cappelli 1, Papp O. Vezetőedző: Jókay Zoltán

Nyíregyháza: G. Francesco 2, Matic 7, Kalotai 9, Villám 13, Valdez 18, Kalicanin 5. Csere: Tóth F. (liberó), Kotormán 2, Rutarova. Vezetőedző: Horváth András

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Jókay Zoltán: – Pozitív, hogy szorosabb meccset játszottunk a Nyíregyháza ellen, mint legutóbb. A csapat most felnőtt a feladathoz, nem úgy azok, akik vezették a mérkőzést. Nem szoktam foglalkozni a játékvezetőkkel, talán csak a meccs közben, de úgy gondolom, akár az első, akár a második játszmában, ha következetesen fújnak, akár szettet is nyerhettünk volna, és teljesen másként alakulhatott volna a meccs. Csalódott vagyok, mert megdolgoztunk azért, hogy legalább játszmákat nyerjünk.

Horváth András: – Ezen a mérkőzésen az volt nekünk a legfontosabb, hogy hazavigyük Nyíregyházára a három pontot. Örülök, hogy játszmaveszteség nélkül sikerült teljesítenünk a célkitűzést.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató