Továbbra is nyeretlenül

Szettet sem nyertünk hazai pályán az Újpest ellen.

Kiss Grétát és Lévai Vivient továbbra is nélkülöző csapatunk ugyan megszerezte a mérkőzés első három pontját, 8:4-es vendég vezetésnél Jókay Zoltánnak kellett időt kérnie. Bleicher Réka nyitott jól, de Mária Kostelanská ütéseivel és blokkjaival megkezdtük a felzárkózást (8:11). A szett derekán tartotta előnyét az Újpest (11:14), majd növelte. Mínusz hétnél feladót cseréltünk, Durst Anna jött Erica Vietti helyére (14:21), s egyből egy centertámadással mutatkozott be. Durst beállása arra volt jó, hogy nem nőtt a különbség, de ezúttal is elveszítettük az első felvonást (18:25, 0:1).

A második etapra visszajött Vietti, s bár ezúttal az Újpest kezdett jobban, Kayla Haneline blokkjaival fordítottunk (5:4). Elkezdtünk gyorsabban röplabdázni, aminek eredményeként Horatio Bastit, a vendégek mestere magához rendelte csapatát (9:5). Több játékosunk is remekül szervált, alaposan megnehezítve a túloldalon feladó Bleicher dolgát, így Bastit megint időt kért (13:6). Egy újpesti sánc után Jókay nyomta meg a csengőt (16:12), de a szett elején látott lendület odaveszett (18:15). A becserélt Camila Hirula jó megoldásai után egyre zárkóztak a lila-fehérek, sőt, ki is egyenlítettek (19.19). A fej fej melletti végjátékban áprilisi térdszalag-szakadása óta először – egyetlen pont erejéig – pályára lépett Német Anett, s bár két játszmalabdát még hárítottunk, a harmadiknál Vietti rossz érintésével vált biztossá, hogy három pontot ezúttal sem szerzünk (24:26, 0:2).

A harmadik szettet sok hibával kezdte mindkét együttes, éppen ezért egyik fél sem tudott nagyobb előnyt kialakítani (7:7). Három rossz hazai megoldás után előbb időt kértünk, majd Durst váltotta Viettit. A hálónál csak Verica Simic dolgozott elég jól, így három pontos hátrányban Jókay megint tanácsokkal látta el csapatát (11:14). Haneline-t Papp váltotta a végjátékban, de ezen a napon egy-két fellángolástól eltekintve gyarrrkorlatilag semmit nem mutattunk (18:25, 0:3).

Folytatás kedden, Nantes-ban, a Challenge Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján.

EXTRALIGA, 3. FORDULÓ
Vasas Óbuda – UTE 0:3 (-18, -24, -18)
Folyondár utca, 250
néző. Vezette: Horváth M., Szabó P.

Vasas: Török 9, Bodovics 2, Simic 14, Kostelanská 13, Haneline 7, Vietti 2. Csere: Juhár (liberó), Durst A. 1, Németh A. Vezetőedző: Jókay Zoltán

UTE: Szűcs K. 10, Cross 9, Bleicher R. 2, Da Silva 6, Bezsandolszka 11, Bosio 10. Csere: Kötél D. (liberó), Hiruela 7, Ancsin, Dégi. Vezetőedző: Horatio Bastit

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Jókay Zoltán: – Rossz felfogásban rosszul játszottunk, pont azt az oldalát nem támadtuk az UTE-nak, amelyen sebezhető lett volna…

Horacio Bastit: – Nagyon boldog vagyok, mert végig nagyon koncentráltan, lényegében tökéletesen játszottunk. Sosem egyszerű a Vasas ellen pályára lépni, mert nagyon erős csapat, de most sikerült fölé kerekednünk.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató