Ezúttal a Slávia Bratislava ellen vívtuk maratoni mérkőzést.
Csapatunkból Kiss Gréta bokasérülés, Erica Vietti pedig betegség miatt nem tudta vállalni a játékot, de mindketten beöltöztek, így 14 nevezett játékossal vágtunk neki az eddig nyeretlen, Slávia Bratislava elleni, mindkét csapat számára tét nélküli Közép-európai Liga összecsapásnak.
Durst Anna mellett Papp Orsolya is a kezdőhatosban kapott helyet, s éppen utóbbi pontja után kértek időt a vendégek először (4:0). Hatnál utolérte csapatunkat a Pozsony, de a technikainál mi vezettünk kettővel. Pár elhibázott támadás után megint egál volt (12:12), szlovák ellenfelünk többször is jól blokkolt. Jókay Zoltán második időkérése ellenére is csúnyán beragadtunk egy állásba, így a második pihenőnél néggyel vezettek a vendégek (12:16). A következő labdamenet után Török Katát Elena Cappelli váltotta, de a játékunkon továbbra is érződött az elmúlt egy hét erőltetett menete és fáradtsága (13:21), így simán lett az első szett a Sláviáé (14:25, 0:1).
A második felvonásra Papp helyén Bodovics Hanna folytatta, Simic visszajött, Cappelli pedig maradt. Megint jól kezdtünk (6:3), s ezúttal a játszma közepéhez közeldve is mi vezettünk annak ellenére is, hogy nyitásból többször is hibáztunk (12:9). Jókay egy ponttal a második technikai előtt rendelte magához tanítványait (15:14), s mivel az együttes a továbbiakban is rengeteget hibázott, így hamarosan ismét ez történt (18:19). Bodovics jó nyitásokkal javított, így a szlovákok vezetőedzője, Michal Matusov kétszer is időt kért (23:21). Karin Sunderlikova rontott, így Simic blokkoutja a játszma végét jelentette (25:21, 1:1).
A harmadik etap kezdését három ki nem kényszerített hiba után elégelte meg Jókay (0:4), s bár ezt követően rendeztük sorainkat, közelebb nem tudtunk kerülni (8:12). A nem túl jó napot kifogó Mária Kostelanskát Török váltotta, Bodovics újabb jó nyitássorozata után pedig a Slávia időt kért (12:13). Nem volt magas a színvonal, mindkét együttes rengeteget rontott mind támadásban, mind a könnyű labdáknál. Az egyenlőről induló végjátékban (20:20) mi más, mint négy saját hibánk döntötte el a szett sorsát (21:25, 1:2).
A negyedik játszmában is maradt a korábban látott forgatókönyv szerint zajlottak az események: vagy jó megoldásokat, vagy szörnyű labdameneteket nézett a közönség. Ezekből jobbára mi jöttünk jobban, így az egyébként messze legjobban játszó Kayla Haneline sáncával néggyel vezettünk a második pihenőnél (16:12). A hajrában mi voltunk a pontosabbak, így Simic támadása után következhetett hat napon belül harmadszor a döntő játszma (25:17, 2:2).
Az ötödik szakaszt megint Bodovics nyitássorozata alapozta meg (4:1), de hamarosan egyenlőt mutatott az eredményjelző (4:4). Két kiváló vendég nyitás után kétpontos hátránnyal fordultunk (6:8), s mivel megint vészesen közel kerültünk az újabb vereséghez, Jókay másodszor is időt kért (8:11). Tizenháromnál utolértül a pozsonyiakat, s bár meccslabdához jutottunk, végül ismét vesztesen hagytuk el a parkettet (14:16, 2:3).
Folytatás vasárnap a Maribor ellen.
—————————————————————————
KÖZÉP-EURÓPAI LIGA, 8. FORDULÓ
Vasas Óbuda – Slávia EU Bratislava 2:3 (-14, 21, -21, 17, -14)
Folyondár utca, 100 néző. Vezette: Kramar (horvát), Isaljovic (osztrák)
Vasas: Durst 2, Török 12, Papp 1, Simic 23, Kostelanská 4, Haneline 12. Csere: Juhár (liberó), Cappelli 7, Mihály, Bodovics 9. Vezetőedző: Jókay Zoltán
Slávia: Sepelova 12, Widerman 14, Sunderlikova 21, Kuciakova 10, Szabóova 19, Töröková 2. Csere: Valachova (liberó), Fricova, Sedlackova. Vezetőedző: Michal Matusov