Megizzadt a Nantes Budapesten!

Francia riválisunk megszenvedett a 3:2-es sikerért.

Csapatunkban a kedd esti edzésen bokaszalag-szakadást szenvedett Kiss Gréta, így ő csak a lelátón szurkolhatott társainak Lévai Vivien, és a meccskeretből az utolsó pillanatban kimaradó Németh Anett mellett (egy liberó csak 12 játékossal volt nevezhető).

Parádésan kezdte a miénknél négyszer nagyobb költségvetésből gazdálkodó vendég csapat a mérkőzést, jó blokkokkal és jó nyitásokkal alaposan szétzilálták a mieinket, így Jókay Zoltán kétszer is időt kért (1:5, 1:7). A francia fal áthatolhatatlannak bizonyult (2:12), így vezetőedzőnk hiába cserélte be Elena Cappellit, a különbség tovább nőtt (4:16). Papp Orsolya is pályára lépett, s néhány vendéghiba után végül a Nantes időt kért (10:23). A szett végén már partiban voltunk, de így is simán lett a nyitójátszma a francia együttesé (12:25, 0:1).

A második felvonást már életerősebben kezdtük, sokkal gyorsabb röplabdát játszottunk, így a vendégek mestere, Sylvain Quinquis hamarosan időt kért (6:2), majd cserélt is. Továbbra is szépen meneteltünk, Mária Kostelanská jól nyitott és fogadott, míg a hálónál Verica Simic és Cappelli volt eredményes (13:7). Az újabb nantes-i játékmegszakítás után a vendégek a csapatkapitánya, Katie Lynn Carter nyitásaival közelebb zárkóztak, s csak Jókay kikért pihenője után tudtunk elforogni. A Nantes vezetőedzője gyakorlatilag teljes kezdőcsapatát lecserélte a hajrára (20:15), de szurkolóink fantasztikus biztatása mellett extázisban játszó lányainkat ez sem törte meg, s remek játékkal egyenlítettünk (25:17, 1:1).

Sorozatban négy Vasas-ponttal indult a harmadik etap, és a vendég időkérés után is mi voltunk előnyben az első technikai szünetnél (8:6). Néhány hazai hibát követően egy jó francia blokk következett, Jókay pedig magához rendelte a tanítványait (11:13). Simic támadásával egyenlítettünk, a túloldalon Ndoye volt eredményes, így a második kötelező pihenőnél kettővel vezetett a Nantes. Carterrel továbbra sem bírtunk, a harmadik szett derekán 21 pontnál járó amerikai átló gyakorlatilag egyedül cipelte csapatát a részsiker felé (16:18). A nyitásfogadásunk alaposan visszaesett, kiszámítható támadásainkat pedig jól olvasta az ellenfél (17:21). Bodovicsot Papp, Simicet pedig egy pontra Cappelli váltotta a hajrában, de ezzel sem tudtuk megakadályozni a Nantes szettgyőzelmét (20:25, 1:2).

A negyedik játékrész elején váltva estek a pontok, a technikainál a Török Kata helyére becserélt Cappelli rossz ütése után kettővel vezettek a vendégek (6:8). Papp Orsolya két blokkjával egyenlítettünk, sőt, a vezetést is átvettük (9:8). Carter jó sáncát követően időt kértünk (10:12), majd egy figyelmetlenség után ismét (12:14). Némi bírói közjáték után (Jókay kapott sárgát) megint visszaküzdöttük magunkat (16:16), s ettől ismét annyi adrenalin szabadult fel a csapatban, hogy két jó sánccal és Kostelanská jó szerváival hárommal megléptünk (19:16). Rendkívül izgalmas volt a végjáték, a visszaálló Török okos támadásaival, valamint Papp remek feladásai (!) után szerzett ponttal egyenlítettünk (25:20, 2:2).

A döntő szettet hasonlóan jól kezdtük, mint legutóbb Nyíregyházán (5:2), de a térfélcserénél pár figyelmetlenségünk miatt már a Nantes-nál volt az előny (6:8). Jókay Zoltán elégedetlenül vette tudomásul az újabb hibát, így egy ponttal később időt kért. Mindkét csapat hatalmasat küzdött, de a vendégek tartották a differenciát (9:12). Kayla Haneline blokkja után csak egy volt a különbség (12:13), de ezt követően már nem szereztünk pontot, így a Nantes előnnyel készülhet a február 6-i, franciaországi visszavágóra (12:15, 2:3).

Folytatás pénteken immáron a Folyondár utcában, a Közép-európai Liga utolsó tornáján előbb a Slávia Bratislava, majd a Maribor ellen.

——————————————————————————————————–

CHALLENGE KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Vasas Óbuda – VB Nantes 2:3 (-12, 17, -20, 20, -12)
Angyalföldi Sportközpont, 250
néző. Vezette: Georgiadis (görög), Erce Alvarez (spanyol)

Vasas: Vietti 4, Török 8, Bodovics, Simic 17, Kostelanská 10, Haneline 13. Csere: Juhár (liberó), Cappelli 6, Papp 6. Vezetőedző: Jókay Zoltán

Nantes: Ndoye 11, Gauthier-Rat 6, Carter 26, Vandeersteene 3, Pihljamäki 11, Takegui 4. Csere: Ungerer (liberó), Vilponen 1, Druenne 9, Kaufeldt 1, Handley. Vezetőedző: Sylvain Quinquis

EDZŐI ÉRTÉKLÉS

Jókay Zoltán: – Miután levetkőzték a lányok a kezdeti megilletődöttségüket, már mertek játszani és egy izgalmas meccsre kényszerítettük az ellenfelet. Ez egy sokkal jobb együttes, tele légiósokkal, úgyhogy gratulálok a csapatomnak, hogy ilyen szoros mérkőzést tudtunk játszani velük.

Fotók: Vasas Attila

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató