Hazai pályán 3:2-re győztünk a Schaan ellen.
Együttesünkből ezúttal már csak Lévai Vivien hiányzott, így 14 játékossal vártuk a Schaan elleni visszavágót.
Az első tizenkét labdamenet után döntetlen volt az állás, a technikai szünetnél a csapatkapitány Kayla Haneline támadása után kettővel vezettünk. Az idegenbeli meccshez hasonlóan most sem adta magát könnyen a liechtensteini csapat, 13:11-nél már náluk volt az előny. A második kötelező pihenőnél ugyanennyi volt a különbség Verica Simic korábban egyenlítést jelentő ásza ellenére is, ráadásul az ellenfél jó blokkteljesítménye miatt Jókay Zoltánnak kétszer is időt kellett kérnie (15:19). A végjátékban sem sikerült közelebb kerülni az ellenfélhez, amely így a kinti mérkőzéshez hasonlóan megnyerte az első felvonást (20:25, 0:1).
Nem kezdtük jól a második szettet (3:6), az ellenfél két nagy ütője, Karla Klaric és Thelma Grétarsdóttir is elemében volt. Nálunk Simic emelkedett ki a csapatból, vezérletével fordítottunk (8:7). A középjáték sokáig szorosan alakult, bosnyák légiósunk ásza után a második technikainál hárommal vezettünk (16:13). Grétarsdóttir hosszú támadásai után öt volt közte, két butaság után azonban Jókay rendelte magához a lányokat. Az intelmek használtak, s Simic keresztütése után egy szettre kerültünk a továbbjutástól (25:19, 1:1).
Simic továbbra is vezér volt, mellette a többiek is bele-beletették a mérkőzésbe, amire szükség volt, így a harmadik játszma első szüneténél hárommal vezettünk (8:5). Török Kata ásza után időt kért Marc Demmer, de Török, majd Bodovics Hanna nyitásaival, valamint a jelentősen feljavuló blokkunkkal nem tudott mit kezdeni csapata (16:9). Egyre többet rontott a Schaan, mi pedig könyörtelenül kihasználtuk az adódó lehetőségeket, így izgalommentes végjátékban döntöttük el a továbbjutást (25:18, 2:1).
A negyedik etapra Papp Orsolya, Durst Anna, Elena Cappelli és Kiss Gréta is érkezett, s az új felállásban nem kezdtünk jól (0:4). Jókay játékmegszakítása után, két ponttal később a vendégek olyan játékost akartak pályára küldeni, aki nem is szerepelt a nevezettek között, míg az egyik bent lévő lányt zokogva cserélte le edzője. A technikai szünetnél négy volt a hátrányunk, s csak nem akart összeállni a játékunk (7:13). A hajrára fordulva is tisztes távolságból követtük a liechtensteinieket, akik újabb tabletes közjátékot követően egyenlítettek (18:25, 2:2).
Az ötödik felvonást Mihály Dorkával és az előző szettben beállt Ambrosio Melanival kezdtük, ezúttal sokkal jobban, mint az előzőt (5:3). A térfélcsere előtt és után is Török volt eredményes, ám pár rossz döntést követően Jókay elbeszélgetett Durst Annával (11:10). Az utolsó pontoknál aztán ő is és a többi fiatal is szívét-lelkét odatette a pályára, ez pedig elég volt a mérkőzés megnyeréséhez (15:12, 3:2).
A Challenge Kupa következő fordulójában a francia VB Nantes lesz az ellenfelünk, az első találkozót január 24-én, szerdán vívjuk.
Folytatás vasárnap, a Jászberény ellen az Extraliga első fordulójában.
———————————————————————————–
CHALLENGE KUPA, ELSŐ FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Vasas Óbuda – kulaCHANGE VBC Galina Schaan 3:2 (-20, 19, 18, -18, 12)
Rozsnyay utca, 200 néző. Vezette: Petrovic (szerb), Penkov (bolgár)
Vasas: Vietti 1, Török 12, Bodovics 7, Simic 20, Kostelanská 11, Haneline 9. Csere: Juhár, Kiss G. (liberók), Durst 1, Papp 2, Cappelli 2, Mihály 1, Ambrosio. Vezetőedző: Jókay Zoltán
Schaan: Christianska 12, Lopes da Silva 20, Hudson 10, Klaric 14, Härtner 1, Grétarsdóttir 19. Csere: Mandelbaum (liberó), Degiacomi 5, Schnyder, Jekle, Tijkorte. Vezetőedző: Marc Demmer
EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Jókay Zoltán: – A legutóbbi meccsünkhöz képest ez hatalmas előrelépés volt. A kezdeti görcs után szerencsére magához tért a csapat és kiharcolta a továbbjutást. Annak pedig külön örülök, hogy a végén a cserejátékosok a győzelmet is megszerezték, mert ez fontos volt.
Marc Demmer: – Sajnos ugyanaz történt velünk, mint az első mérkőzésen: hiába játszottunk jól, és nyertünk az első játszmát, ezt követően a Vasas ránk tudta erőltetni az akaratát. Azért jó lett volna végül nyerni…
Fotó: Vasas Attila