Győzelemmel zártuk a bajnokság első szakaszát

Másodikként jutottunk az Extraligába.

A 2017-es naptári év utolsó bajnoki találkozóját, egyben az első alapszakasz utolsó mérkőzését minden eddiginél több hiányzóval vívta meg együttesünk. Lévai Vivien, Németh Anett, Elena Cappelli, Verica Simic és Kiss Gréta sérülés, a hétközi, liechtensteini meccs egyik legjobbja, Mihály Dorka pedig betegség miatt hiányzott. Mihály helyét átlóként az eredetileg center poszton számításba vett Papp Orsolya vette át a kezdőcsapatban.

Az első játszma alaphangját Török Kata jó nyitássorozata adta meg, a gyorsan megszerzett előnyt pedig magabiztosan őrizte csapatunk a későbbiek folyamán. A presztízsen kívül különösebb téttel nem bíró, kissé hangulattalan mérkőzésen centereink blokkban és támadásban is jó teljesítményt nyújtottak, a szettet tíz pontos különbséggel, nagyon könnyedén hozta együttesünk (15:25, 0:1).

A második szettet már jóval lelkesebb játékkal kezdte a hazai csapat, erőfeszítéseiknek pedig meg is lett az eredménye, hiszen négy pontos előnyüknél Jókay Zoltán kénytelen volt időt kérni (13:9). A nyitásfogadásunk egyáltalán nem működött, a TFSE gyakorlatilag csak szervákból tett szert behozhatatlannak tűnő előnyre (18:9). A folytatásban sikerült ugyan felzárkózni, a hazaiak teljesen megérdemelten nyerték meg a második játszmát, a mieink ugyanis enerváltan, rengeteg hibával játszottak (25:20, 1:1).

A harmadik szettre Mária Kostelanská vezérletével magasabb sebességfokozatba kapcsolt csapatunk (értsd: üresből egyesbe), így ezúttal nálunk volt az előny (3:9). Török is megrázta magát, majd a csereként pályára lépő Ambrosio Melani remek nyitássorozatával már tíz ponttal vezettünk (8:18). Továbbra sem nyújtottunk sokkal többet a minimumnál, ám ez is újabb szettgyőzelmet ért (15:25, 1:2).

Nem változott a forgatókönyv a negyedik játszmára sem, akadozó játékkal ugyan, de magabiztosan vezettünk (8:15). A találkozót végül Ambrosio pontját követően négy szettben megnyertük, felforgatott csapatunk játékán azonban erősen érződött a hétközi liechtensteini túra (17:25, 1:3).

A bajnokságban most majd egy hónapos szünet következik, csapatunk azonban már kedden ismét pályára lép, a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Az MTK otthonában hiányzók ide vagy oda, ennél sokkal jobb teljesítményre lesz szükség.

NB I, 10. forduló
TFSE – Vasas Óbuda 1:3 (-15, 20, -15, -17)

TF, „D” Terem, 200 néző. Vezette: Pőcze, Bibók.

TFSE: Németh 7, Imreh 6, Czakó, Balabás 11, Poór 4, Villám Cs. 5. Csere: Dobrovits, Horváth (liberók), Zolnai 2, Csengeri 7, Kolada, Zgyerka-Édes. Vezetőedző: Molnár István.

Vasas Óbuda: Török 14, Bodovics 8, Papp O. 4, Kostelanská 19, Haneline 11, Durst 1. Csere: Juhár (liberó), Ambrosio 6. Vezetőedző: Jókay Zoltán.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Jókay Zoltán:  – Nyertünk, gyakorlásnak jó volt. Készülünk a Magyar Kupa negyeddöntőjére.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató