Alaposan megszenvedtünk az MTK ellen

Öt játszmában győztünk fővárosi riválisunk otthonában.

Az MTK elleni rangadón Lévai Vivien, Németh Anett és Elena Cappelli hiányzott a Vasas Óbudából.

A hazaiak lelkesen vetették bele magukat a küzdelembe, s tartották a lépést csapatunkkal (10:10). Amikor csökkentettük hibáink számát, Tóth Gábornak kétszer is időt kellett kérnie (12:15, 12:17). Bodovics Hanna jó nyitásai után néhány könnyű pontot szereztünk, de a fogadási és nyitási hibák miatt lőtávolságon belül maradtak a városmajoriak (18:21). Jókay Zoltán időkérései után sem javult a játékunk, így egyenlített az MTK (22:22), sőt, meglepetésre a játszmát is megnyerte (25:23, 1:0).

Jókay a második szettre három helyen változtatott a csapaton: Durst Anna, Mihály Dorka és Papp Orsolya is pályára lépett. Mezőnymunkánk továbbra sem volt, az MTK pedig ezt maximálisan kihasználva megint tartotta a lépést a mieinkkel (12:12). Godó Panna ütése után kettő volt a hazai előny, de Török Kata jó játékának köszönhetően nem szakadtunk le (18:18). A hajrá a vártánál kevesebb izgalmat tartogatott, így egyenlítettünk (21:25, 1:1).

A harmadik felvonást már jobban kezdtük, mint az előzőeket, Mihály Dorka és Verica Simic is szerzett néhány pontot, s a blokkunk is mutatott némi életjelet (6:10). Simic nyitássorozata után megnyugtató volt az előnyünk (7:14), s bár voltak megingásaink a továbbiakban is, de ezúttal már – a végén Mária Kostelanskával átló poszton – a papírformának megfelelően alakult az eredmény (16:25, 1:2).

A negyedik szettben Ambrosio Melani is pályára lépett, s a játékrész elején az MTK-nál volt az előny (8:6). Papp nyitásai után sikerül egyenlítenünk (14:14), de Jókaynak hamarosan időt kellett érnie, mert megint sok lett a hiba a játékunkban (18:16). Kostelanská támadása után a Tóth Gábor szakította meg a játékot, s az intelmeit követően csapata sorozatban szerzett öt pontjával bebiztosította a pontszerzését (25:20, 2:2).

Török Kata pontjával indult az ötödik játszma, s 4:4-ig fej fej mellett haladt a két együttes. Ekkor ritmust váltottunk, megléptünk ellenfelünktől, s végül közel kétórányi szenvedés árán a mezőny legjobbja, Török Kata pontjával megnyertük az összecsapást (8:15, 2:3).

Következő mérkőzésünket szerdán vívjuk Olomoucban a Calcit Kamnik ellen 17 órától.

——————————————————————–

MTK Budapest – Vasas Óbuda 2:3 (23, -21, -16, 20, -8)
Szamos utca, 100
néző. Vezette: Szabó Zs., Gyulai (horvátok)

MTK: Haciefsztratiadu 11, Kötél Zs. 1, Godó 13, Kis R. 13, Horváth Z. 5, Takács B. 21. Csere: Hajek-Nagy (liberó), Nyuka, Lesi. Vezetőedző: Tóth Gábor

Vasas: Vietti 2, Török 24, Bodovics 2, Simic 11, Kostelanská 6, Haneline 8. Csere: Kiss G. (liberó), Mihály 12, Durst A. 2, Papp O. 7. Vezetőedző: Jókay Zoltán

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Tóth Gábor: – Maximálisan elégedett vagyok a csapatommal, az eredménnyel és a mutatott játékkal. Nagyot fejlődtünk a szezonnyitó óta, egy ponttal közelebb kerültünk a céljainkhoz, de nekünk a Kaposvár elleni találkozó lesz kulcsfontosságú. Gratulálok a lányoknak, a mai igazi csapatmunka volt.

Jókay Zoltán: – Már a mérkőzés előtt elhatároztam, hogy ma azoknak is több lehetőséget adok, akik eddig kevesebbet játszottak. Ők küzdöttek egy nagyot, ami jó. Nagyon örülök Mihály Dorka jó játékának, illetve annak, hogy Török Kata is végre vezér volt, s azt láttam tőle, amit szeretnék minden mérkőzésen.

Fotó: vasassc.hu, Jenkei András

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató