


Csapatunk az MTK elleni könnyed sikerrel kezdte a szezont.
Sok néző várta már, hogy ismét pályára lépjenek röplabdázóink: közel telt ház fogadta a csapatokat a Folyondár utcában az új szezon első összecsapásán.
A Vasasból sérülés miatt Lévai Vivien, Németh Anett és Papp Orsolya hiányzott, míg Kiss Gréta ezúttal liberóként szerepelt.
A mérkőzés előtt a klub vezetése köszöntötte Török Katát, aki a nyáron a magyar válogatott tagjaként megnyerte a World Grand Prix harmadik csoportját, s az Európa-bajnokságon 15. helyen zárt.
Sok hibával kezdte az új idény első tétmeccsét mindkét csapat, a Vasas Óbuda volt az, amelyik hamarabb nyugodott meg, így a vendégek vezetőedzője, Tóth Gábor 10:6-os hazai előnynél időt kért. Az MTK a folytatásban rengeteg nyitást rontott, így Tóth ismét megszakította a játékot (14:10). A mieink magabiztosan röplabdáztak, jól nyitottak, így semmi nem veszélyeztette a hazai részsikert (25:13, 1:0).
A második felvonást több hibával kezdte csapatunk, ám amint ezek számát sikerült csökkenteni, egyből megnyugtató előnyt alakítottunk ki (10:5). Tóth Gábor újabb időkérését követően sem javult csapata játéka, a vendégek támadói sorra vonalon kívülre ütötték a labdákat, így tovább nőtt a Vasas előnye (15:6). Durst Anna nyitássorozata végén tizeneggyel vezettünk, és ezt a játszmát is magabiztosan nyertük meg (25:12, 2:0).
A harmadik szettet ismét az MTK kezdte jobban (4:7), de kilencnél utolértük ellenfelünket, majd 14:10-nél Tóth Gábor kért ismét időt. A folytatásban csapatának szinte semmi nem sikerült, nálunk meg még a legrosszabb helyzetből is pont született, így Jókay Zoltán bátran adhatott lehetőséget újoncainak is: Juhár Dalma, Mihály Dorka és Ambrosio Melani is bemutatkozott az első osztályban (25:13, 3:0).
A következő mérkőzést kedden, Székesfehérváron, a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében vívjuk.
—————————————————————-
RÖPLABDA NB I, ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ
Vasas Óbuda – MTK Budapest 3:0 (13, 12, 13)
Folyondár utca, 400 néző. Vezette: Halász, Suba
Vasas: Török 9, Bodovics 8, Simic 10, Cappelli 8, Haneline 9, Durst 4. Csere: Kiss G., Juhár (liberók), Kostelanská 2, Mihály, Ambrosio. Vezetőedző: Jókay Zoltán
MTK: Haciefsztratiadu 4, Kötél Zs. 2, Godó 7, Nyuka 2, Horváth Z. 3, Takács B. 2. Csere: Szalai A. (liberó), Lesi 1. Vezetőedző: Tóth Gábor
EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Jókay Zoltán: – Az eredményt és a mutatott játékot tekintve is ilyen kezdést vártam, nem engedtük, hogy az MTK lendületet kapjon. Azt kértem, végig koncentráljunk, ezt megkaptam. Építkezünk és dolgozunk tovább.
Tóth Gábor: – Gratulálok a Vasasnak, sokkal jobban játszottak, mint amit én előzetesen láttam tőlük. A lányaim nagyon fiatalok, megilletődötten játszottak, túlságosan tisztelték az ellenfelet. Sok ki nem kényszerített hibánk volt, ma egyáltalán nem tudtuk megnehezíteni a hazaiak dolgát.