Van hova javulni

Jó nevű ellenfelekkel szemben maradt alul csapatunk Brnóban.

Péntektől vasárnapig Brnóban szerepelt női röplabcsapatunk, a Vasas Óbuda. Lányaink három vereséggel zárták ugyan a tornát, de hasznos tapasztalatokat gyűjtöttek a hétvége során.

Különböző sérülések miatt ezúttal Lévai Vivien, Erica Vietti, Papp Orsolya és Németh Anett hiányzott az együttesből, míg Török Kata a magyar válogatottal az Európa-bajnokságon szerepelt.

Kezdésként pénteken a német első osztályban szereplő SC Potsdam volt együttesünk ellenfele. Lányaink az összecsapás első két játszmájában statiszta-szerepre voltak kárhoztatva, a németek nagyjából tetszés szerint érték el a pontokat. Kiss Gréta becserélésével némileg stabilizálódott a nyitásfogadásunk, s mikor a harmadik szettre a Potsdam pályára küldte néhány cserejátékosát, Verica Simic vezérletével elkezdtünk mi is röplabdázni. Egy szettet sikerült is nyerni, s az ellenfél edzője kénytelen volt visszahozni kezdő feladóját is. Végül 3:1-es vereséget szenvedtünk.

A második napon régi, jól ismert Közép-európai Liga riváisunk, a Branik Maribor volt az ellenfelünk. A találkozó előtt Jókay Zoltán vezetőedző a péntekinél sokkal nagyobb lelkesedést és jatékkedvet kért az együttestől, s ennek meg is lett az eredménye. A sok hiányzónk ellenére igencsak jó mérkőzést játszottunk a teljes kerettel szerepelt szlovén együttes ellen, az első két játszmát csak minimiális különbséggel veszítettük el, s a harmadikban is sokáig jól tartottuk magunkat. A 3:0-s vereség ellenére ezen az összecsapáson teljesítettünk legjobban.

A zárónapon a házigazda Brno volt az ellenfelünk, s bár a szörnyű első szett után a másodikban – köszönhetően többek között a csereként beálló Mihály Dorka remek játékának is – fogtunk egy játszmát, végül nem igazán tudtuk megnehezíteni a hazaiak dolgát.

Sok volt még a hiba együttesünk játékában, elsősorban a nyitásokkal és a nyitásfogadásokkal gyűlt meg többször is a játékosaink baja, ám mindenképpen hasznos volt a három napos torna nemcsak játék, hanem csapatösszetartás szempontjából is.

Folytatás pénteken, az Újpest otthonában.

————————————————————————-

EREDMÉNYEK, BRNO GRAND PRIX 2017

Vasas Óbuda – SC Potsdam 1:3 (-12, -11, 18, -20)
Vasas Óbuda:
Durst 2, Cappelli 5, Bodovics 6, Simic 25, Kostelanská 3, Haneline 5. Csere: Juhár (liberó), Ambrosio, Kiss 10, Mihály. Vezetőedző: Jókay Zoltán

Vasas Óbuda – Branik Maribor 0:3 (-23, -23, -18)
Vasas Óbuda:
Durst 3, Cappelli 8, Bodovics 4, Simic 12, Kostelanská 7, Haneline 5. Csere: Juhár (liberó), Kiss, Ambrosio 

Vasas Óbuda – Kralovo Pole Brno 1:3 (-14, 22, -11, -17)
Vasas Óbuda:
Durst 6, Cappelli 6, Bodovics 4, Simic 11, Kostelanská 7, Haneline 4. Csere: Juhár (liberó), Kiss 1, Ambrosio, Mihály 4. Vezetőedző: Jókay Zoltán

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató