Kayla Haneline-nal 15 fősre bővült a játékoskeretünk.
Női röplabdacsapatunk, a Vasas Óbuda egyéves szerződést kötött a University of Northern Iowa korábbi centerével, Kayla Haneline-nal. A 23 éves játékos érkezésével kialakult együttesünk 2017-2018-as játékoskerete.
A megszokotthoz képest eggyel több, azaz 15 játékossal vág neki a Vasas Óbuda a következő idénynek. Ennek fő oka, hogy a korábban kiszemelt centerekkel nem sikerült megállapodni, vagy ha mégis, akkor ők végül más csapatot választottak. Így azonban szükség volt még egy játékosra a pálya közepén, hiszen mint ismert, a csapatkapitány Meredith Hardy mellett Pekárik Eszter és Szedmák Réka is távozott, míg Bodovics Hanna hosszú kihagyás után tér vissza. Mellette csak az újonnan szerződtetett Papp Orsolya és a juniorok közül felkerülő Ambrosio Melani állt rendelkezésre – hozzájuk csatlakozik most Kayla.
"Általános iskola ötödik osztályában kezdtem el röplabdázni, 13 évesen csatlakoztam a Lincoln Thunder csapatához. Ezt követően három szezont töltöttem a Nebraska Impactben, majd utolsó középiskolai évem alatt a Nebraska Elite-ben játszottam. Innen kerültem a University of Northern Iowára, amellyel öt idény alatt háromszor is bejutottunk az egyetemi bajnokság rájátszásába" – mesélt magáról csapatunk új szerzeménye, akit többször is behívtak az egyetemi válogatottba.
Ha már válogatott: Kayla elhivatottságát jelzi, hogy ügynöksége, az Elite Volley segítségével megfigyelőkánt részt vett az amerikai felnőtt nemzeti csapat idei felkészülésén, ahol testközelből nézhette a világbajnoki címvédő válogatott legjobbjait.
"Rengeteget tanultam ez alatt az egy hét alatt, szerintem ha valaki magas szinten akar röplabdázni, annak muszáj a legjobbakat néznie. Az edzések után beszélgettem a játékosokkal, akik elmondták, hogy készülnek, s az edzőkkel, akik meséltek arról, adott napon miért épp az adott gyakorlatot csináltatták a csapattal. Sokat tanultam, fejlődtem abban az egy hétben" – emlékezett vissza Haneline a Kaliforniában történtekre.
A 189 centiméter magas röplabdázó megemlítette, korábban játszott átlót is pár alkalommal, de vérbeli centernek tarja magát.
"Imádom a gyors támadásokat, s mivel szinte egész karrierem alatt első soros center voltam, nem okoznak gondot sem a feladó előtti, sem a mögötte adott labdák. Világéletemben jól tudtam alkalmazkodni a feladókhoz, és jól olvasom a blokkokat is. Keményen dolgoztam, hogy agilisebb legyek a korábbiaknál, az előttünk álló évben is erre szeretném a legnagyobb hangsúlyt fektetni. Várom nagyon a szezont, biztos, hogy az első tengerentúli évem tele lesz kihívásokkal, de a rengeteg dolog, amit tapasztalok, csak segíteni fog abban, hogy még jobb játékossá váljak. Szeretnék meghatározó tagja lenni a Vasasnak, remélem, felül tudom múlni a korábban a posztomon játszókat" – mondta Kayla.
Arra a kérdésre, miszerint tudja-e, hogy a korábbi csapatkapitány és közönségkedvenc Meredith Hardyt kell pótolnia, megemlítette, kifejezetten örül, hogy ekkora örökség maradt rá.
"Nyilvánvaló, hogy nincs két egyforma ember, egyforma játékos, de magabiztos vagyok. Elhivatott játékosnak, igazi csapatembernek tartom magam, ahol tudom, segítem a csapattársaimat. Az egyetemen a szurkolók mindig azt mondták, szeretik nézni a játékomat, azt a szenvedélyt és energiát, amivel pályára lépek. Meccseken kívül is jellemző volt, hogy megállítottak, köszöntek, vagy segítettek megjavítani az autómat. A Vasas szurkolóinak is ugyanezt a tüzet és közvetlenséget ígérhetem" – fogadkozott a center.
Csapatunk új szerzeménye a Vasas, Magyarország és a magyar bajnokság kapcsán elmondta, mindenképpen olyan együttesbe szeretett volna szerződni, amelyik nemzetközi kupában is szerepel. A Challenge Kupa mellett a Közép-európai Ligára is kihívásként tekint, nagyon szeretne bejutni a legjobb négy közé. Elmondta, nemcsak az ügynökségénél, hanem korábbi játékosunknál, Nagy Eszternél is érdeklődött az NB I és Budapest után, s amit hallott, az meggyőzte: a fővárost csodálatos, történelmi jelentőségű városnak ismerte meg, a bajnokságról pedig azt mesélték neki, hogy évről-évre erősebb.
"A csapat játékstílusáról, az edzőről és a játékoskeretről is érdeklődtem. Nagyon örülök, hogy rátaláltam a Vasasra, és annak is, hogy ők is rám találtak. Természetesen van bennem némi egészséges idegesség amiatt, hogy egy másik kontinensre költözök, de egyben nagyon várom is a kalandot. A barátaim, a családom mindenben támogat, készen állok az új szezonra" – nyilatkozta honlapunknak Kayla Haneline, aki hozzátette, hogy otthon az egyetemén imádták a röplabdát, a mérkőzések átlagos látogatottsága országos szinten a legjobb 10-ben volt, így nagyon bízik abban, hogy a Vasas szurkolói is szép számban fogják biztatni őt és a csapattársait a bajnoki és kupamérkőzéseken.
Haneline az előző szezonban egyetemi csapatával 24-10-es mérleggel zárt, konferencia harmadikként bejutott az NCAA rájátszásába, ahol azonban az első körben 3-2-es vereséget szenvedett. Ennek ellenére volt oka az örömre, hiszen az előző idényben megszerezte csapatában a 1000. támadópontját (összesen 1165-tel zárta karrierjét), s többször is bekerült bajnoksága álomcsapatába.
A Kay becenévre hallgató játékos elmondta, a nyár további részét edzéssel tölti, ugyanis szeretne a lehető legjobb állapotban elutazni Magyarországra. Aki szeretné, Facebook-oldalán az alábbi linkre kattintva figyelemmel követheti a nyár hátralévő részében együttesünk új szerzeményének mindennapjait.
"Szükségünk volt még egy centerre, Kayláról pedig rengeteg jót hallottunk. Nyilván Meredith Hardyt igen nehéz pótolni, de a kiválasztásnál az volt a legfontosabb, hogy hasonló mentalitású röplabdázót hozzunk a Vasasba. A visszajelzések és a róla kapott információk, valamint a látott videók alapján ez sikerült, a többit augusztustól meglátjuk" – mondta a szerződéskötés kapcsán Sarlós Márton ügyvezető.