Újabb tehetséges saját nevelésű röplabdázónak szavazott bizalmat Jókay Zoltán.
Az előző szezonban még az utánpótlásban edződő és játszó Ambrosio Melanival erősítette meg keretét csapatunk, a Vasas Óbuda!
A tehetséges center Kőnig Gábor kezei alatt dolgozott az utóbbi években, és a Jókay Zoltán irányította szakmai vezetés most látta elérkezettnek az időt arra, hogy a felnőttek között is lehetőséget adjon a 17 éves játékosnak.
"Izgatott vagyok a következő szezon miatt, de biztos vagyok abban, hogy a fejlődésem szempontjából ez a legjobb csapat. Ráadásul a Vasas a nevelőegyesületem is. Jókay Zoltánnal még soha nem edzettem, de remélem hamar megtaláljuk a közös hangot, és kölcsönös lesz a szimpátia közöttünk” – mondta honlapunknak élete első felnőtt szerződését aláíró Melani.
A centerre a felkészülés augusztusi megkezdéséig is fontos feladat vár, ugyanis a fiatal játékos tagja Csizmadia Szabolcs a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra készülő keretének.
"Minden erőmmel azon leszek, hogy bírjam majd a következő szezonban megnövekedő terhelést. Szerencsére mind az iskolámhoz, mind a csarnokhoz közel lakom, így lesz időm a tanulásra és a pihenésre is. Hatalmas motivációt ad, hogy a nemzetközi mezőnyben is játszhatok, ugyanis ez biztos nagyban hozzá fog járulni a fejlődésemhez” – nyilatkozta Ambrosio Melani.