Durst Anna jövőre is a mi csapatunkat irányítja
Junior csapatunk, valamint a junior-válogatott kapitánya, Durst Anna újabb egyéves szerződést írt alá a Vasas Óbudával, így a 19 éves feladó a következő szezonban is piros-kékben folytatja!
A pályafutása kezdete óta a Vasasban játszó irányítónak több kérője is volt, ám végül úgy döntött, továbbra is a Folyondár utcában szeretne röplabdázni.
"A tavaly nyári válogatott munka sokat lendített a teljesítményemen, a sok kondi- és feladóedzés miatt jóval stabilabbnak éreztem a játékomat. Jól kezdtem az évet, aztán volt egy kis hullámvölgyem, de úgy éreztem, sikerült hamar újra felépítenem magam" – mondta a szerződéshosszabbítás kapcsán Durst Anna.
Hozzátette, a következő szezonban szeretne végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, még jobban elsajátítani a gyors játékot, és az eddiginél érettebb irányítóvá szeretne válni, hogy legyen esélye kezdőjátékosként pályára lépni a felnőtt csapatban.
"Voltak megkereséseim máshonnan, de a fejlődésem szempontjából az egyik legjobb helyen vagyok a Vasasban, ami ráadásul a nevelőegyesületem is, így rengeteg emlék, felejthetetlen pillanat és igaz barát köt ide" – vázolta maradása okait a feladó.
A még mindig igen fiatal játékosról a csapat másodedzőjét, Kőnig Gábort kérdeztük, aki nemcsak a junior- és az ificsapatunknál, hanem tavaly nyáron a junior nemzeti válogatottnál is együtt dolgozott Annával.
"Az utánpótlásdöntőkön mindenki láthatta, milyen teljesítményre képes Anna, hogyha megvan a kellő önbizalma. Minden edzésen ott van, figyel, bőven van benne lehetőség, hiszen képes meghatározó, modern röplabdát játszani. Azt azonban látni kell, hogy a gyerekcsapatból egyből a felnőttbe került, így jó néhány mérkőzés – amit serdülőben nem játszott le – hiányzik a kezéből és a lábaiból. Az idő fogja eldönteni, mekkora karriert fut be a röplabdával, de amikor tavaly év közben beszállt a mérkőzéseken, nem vallott szégyent. Ha bízik saját magában, és érzi a bizalmat, meg fogja hálálni jövőre is" – mondta Kőnig Gábor.
Fotó: Szportfotók