


Újabb játékosunk döntött a maradás mellett
Az elmúlt két hétvégi utánpótlásdöntő egyik legjobban teljesítő játékosa, az ifi finálén a legértékesebbnek megválasztott, a junior hatos döntőben pedig a torna álomcsapatába bekerült Török Kata a következő idényben is a Vasas Óbudában röplabdázik!
A tavaly nyáron az MTK-tól érkezett szélső ütő a felnőtt csapatban is bizonyított az előző idényben, és biztosak lehetünk abban, hogy az egyik legtehetségesebb utánpótlás-játékos a következő szezonban még magasabbra szeretne törni.
"Nagyon élveztem az első szezonomat a Vasasnál, tetszett az a magas színvonal, amit itt tapasztaltam. Tisztában vagyok azzal, hogy még fiatal vagyok, így amikor a cserék között találtam magam, az csak feltüzelte a küzdőszellememet, hiszen mindenkinek az a célja, hogy a lehető legtöbb időt töltse a pályán" – összegezte első évét Török.
Hozzátette, hogy ugyan összességében már a harmadik szezonját töltötte valamely felnőtt együttes játékoskeretében, most először érezte azt, hogy odavaló.
"Sikerült felvennem a ritmust ezen a szinten is, talán ennek is köszönhető, hogy a két utánpótlásdöntőben a lehető legtöbbet tudtam kihozni magamból. A következő idényben egyértelmű a célom: stabil kezdő szeretnék lenni a felnőttek között is. Ha pedig ezt elérem, folyamatos jó teljesítménnyel szeretném bizonyítani, hogy tényleg ott is a helyem" – vázolta terveit a 19. születésnapját múlt héten ünnepelt játékos.